Fapados miniautót tervez a Toyota

Vágólapra másolva!
Forintban számolva alig 2 millióba kerülő autót tervez a Toyota a Daihatsuval közösen.
Vágólapra másolva!

A világ legnagyobb autógyárának számító Toyota a Daihatsuval közösen fejleszt egy kisautót, amely a tervek szerint 800-900 ezer jenbe - 1,9-2,1 millió forint közötti összegbe - kerül majd. A két japán vállalat elsősorban az ázsiai piacot célozza meg a fapados modellel. A gyártás 2013-ban indulhat Indonéziában, ahol 50 ezer darab készülhet a modellből az első évben - írta szerdán Nikkei című tokiói gazdasági lap.

A kocsit egy új üzemben gyártják majd, amelyet a kisautókra szakosodott Daihatsu épít. Az 51 százalékban a Toyota tulajdonában lévő cég 20 milliárd jen nagyságú beruházást tervez, évi 100 ezer kocsi gyártására alkalmas üzemet létesít a beszámoló szerint. A Toyota szóvivője a beszámolóval kapcsolatban csupán annyit közölt, hogy termékfejlesztési tervekről nem nyilatkoznak.