Ez a svéd vedeli az alkoholt - Saab 9-5 2.0 T BioPower-teszt

Vágólapra másolva!
Kétliteres, benzines turbómotorral járt nálunk legutóbb egy 9-5-ös Saab, amelynek az volt az érdekessége, hogy gyárilag felkészítették az E85 jelzésű bioetanol elfüstölésére is. Ennek nagy előnye, hogy jóval olcsóbban tankolhatunk, kár, hogy az etanol árelőnyét a motor nagyrészt megeszi.
Vágólapra másolva!
Magyarországon 2007 óta kaphatók bioetanollal is működő Saabok
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A skandinávok valamiért megvesznek a bioetanolért, így nem csoda, hogy az e téren leginkább élenjáró autómárka a Saab, annak ellenére is, hogy nemrégiben majdnem megszűnt a svéd cég, amelyet végül némi kavarás után a holland Spyker sportautógyár vett meg. Az etanolnak több előnye is van az egyre drágább benzinhez képest, az egyik legfontosabb, hogy jelenleg mintegy száz forinttal olcsóbb literje, mint a 95-ös benziné, jobb hatásfokkal ég el, így tisztábban üzemel vele az autó, amely kevesebb a szén-dioxidot ereget a levegőbe, mintha benzint égetne el.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

A műszaki alapokat az Opel Insigniától kapta, ám annál jóval hosszabb a 9-5-ös Saab

Sajnos némi hátránya is van a dolognak: mivel az alkoholnak a benzinhez képest kisebb az energiatartalma, így többet kell belőle a motorba juttatni hasonló teljesítményhez, ami azt jelenti, hogy etanollal durván 20-25 százalékkal nőhet a fogyasztás. Az etanol egy másik - óriási vitákat kiváltó - hátrányaként azt emlegetik, hogy előállítása - egyes számítások szerint - gazdaságtalan, így mindenki akkor járna a legjobban, ha a növényi alapanyagot inkább elégetnék, és így például áramot állítanának elő. (Erről a témáról részletesebben a Cefrét a motornak című keretesünkben lehet olvasni.)


Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

Remek darab az Opeltől származó kétliteres turbómotor, de az etanoltól még inkább megnő az étvágya

A 9-5-ös BioPower műszakilag gyakorlatilag megegyezik a hagyományos, kétliteres turbóval, a különbség annyi, hogy egy új motorvezérlő programot írtak hozzá (amely kezeli az etanol hidegindítási nehézségeit és a keverékképzést), valamint egy üzemanyag-mérő szondát is kapott, amely az etanol és a benzin arányát figyeli a tankban. Ennek az eredményét egyébként mi is folyamatosan nyomon követhetjük (számos egyéb paraméter mellett) a sebességmérő közepén lévő digitális kijelzőn. Eszerint, amikor átvettük a tesztautót, mintegy 86 százalékban lötyögött a tankjában etanol, így a tesztút nagyjából az alkoholos üzem eredményét hozta ki.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

A BioPower-kivitel szervizciklusa megegyezik a normál benzinesével, azaz 30 ezer kilométer

A dízelmotoroknál csak az etanollal teletankolt autók utálják jobban a nagy hideget, konkrétan nem indulnának el, ha nem lenne ez E85-ben mintegy 15 százaléknyi benzin és egy okos motorvezérlő elektronika, amely feldúsítja a keveréket. A teszthét alatt gyakorlatilag nem ment nulla fok fölé a hőmérséklet, ami finoman szólva sem kedvezett a Saabunknak, amely ennek ellenére mindig azonnal és gond nélkül beindult. Mint a 9-5-ös számos műszaki eleme, az 1998 köbcentiméteres, közvetlen befecskendezéses turbómotor is az Opeltől származik, és nyugodtan rásüthetjük a gyöngyszem jelzőt, mert elképesztően finoman jár és adja le a 220 lóerős teljesítményét.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

Ilyen ijesztő számok jelennek meg átlagfogyasztásnak a rövid városi utak alkalmával

Ez az erő pont elég a közel ötméteres és majd 1,8 tonnás test mozgatásához, egy percig sem érezzük, hogy kirántja a kezünkből a kormányt, de azt sem, hogy lomhák lennénk, egyszerűen és szinte hangtalanul teszi a dolgát a remek turbómotor, tökéletesen illik az autó karakteréhez. Ugyancsak nagyon jól szerepelt tesztautónk opcionális, hatfokozatú váltója is, amely minimális késlekedéssel, de annál észrevétlenebbül dolgozott.

Cefrét a motornak

Az etanol (etil-alkohol, borszesz, C2H5OH) színtelen, jellegzetes szagú és ízű, éghető folyadék. Az etanolt a köznapi nyelvben legtöbbször egyszerűen alkoholként emlegetjük, mivel kémiailag az alkoholok közé tartozik, mint a metanol vagy a propanol. A kutaknál is kapható E85 jelzésű üzemanyag 85 százalék etanolt és 15 százalék benzint tartalmaz, egyelőre csak a benzin részét terheli jövedéki adó. A bioetanolt Európában főleg cukorrépából, búzából vagy kukoricából, Észak-Amerikában kukoricából és búzából, Dél-Amerikában pedig a cukornádból készítik, rövidesen várhatóak viszont az úgynevezett "második generációs" megoldások is, amelyek lényege, hogy mezőgazdasági melléktermékekből (pl. kukoricaszárból vagy más, cellulóztartalmú hulladékból) nyerik az etanolt. Előállítása hasonlatos a pálinka vagy bármely lepárlással készült alkohol elkészítéséhez. Ha kukorica az alapanyag, akkor egy liter etanol előállításához nagyjából két kilogramm kukoricára van szükség, bár ez függ a gyártási folyamattól és az alapanyag keményítőtartalmától is.

Fotó: Szabó Balázs [origo]
Fotó: Szabó Balázs [origo]

Jelenleg mintegy száz forinttal olcsóbb a 95-ös benzinnél a bioetanol literenkénti ára

Az energiaiparban egymásnak feszülő érdekek miatt az etanolt, mint közvetlen felhasználású üzemanyagot sok kritika is éri, a legtöbb eddig publikált tanulmány azt állítja, hogy gazdaságtalan biomasszából etanolt gyártani, és sokkal hatékonyabb, ha elektromos áramot állítanak elő a növényi alapanyag elégetésével. Legutóbb Chris Field, a Stanford Egyetem biológia-professzora hasonlította össze az elektromos és etanolos autók hatásfokát. A Science magazinban megjelent tanulmány szerint annyi elektromosságot lehet termelni egy holdnyi erdő vagy különböző haszonnövény-termés elégetéséből, amely egy kis elektromos szabadidő-autót 22 400 kilométeren át képes hajtani. Ezzel szemben, ha ugyanebből a mennyiségű biomasszából etanolt készítenek, a számítás alapját jelentő autó már csak 14 400 kilométert lenne képes megtenni. Mindezek ellenére az igazságot elég nehéz tisztán látni abban a harcban, amelyet az elektromos és hibrid, illetve bioüzemanyagos autók támogatói folytatnak egymással. Ha egy tanulmány azt állítja, érdemesebb a villanyautókra építeni, szinte biztosan jön egy másik, amely a bioetanolos vagy biodízeles modelleket hozza ki győztesnek.


Sajnos a nagy hideg és a túlnyomórészt városi használat a fogyasztásra is nagy hatással volt: a 9-5-ös úgy evett meg simán 16-17 liter etanolt, hogy kifejezetten visszafogottan közlekedtünk vele. Ez egyébként meglepően közel van a gyár által megadott értékhez, annak ellenére is, hogy csak benzines fogyasztási adatokat adott meg a Saab, ami jelen esetben 13,5 liter városban. Ha erre még rászámoljuk azt a húsz százalékot, amennyivel az etanollal többet fogyaszt a motor, akkor máris helyben is vagyunk, csak ezzel gyakorlatilag elég az etanol árelőnye a benzinhez képest.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Fotó: Hirling Bálint [origo]

300 ezer forint a BioPower kivitel felára a normál benzineshez képest

Bár tesztautónk 12,13 milliós alapárát (Vector-felszereltséggel és automata váltóval) figyelembe véve, elhanyagolhatónak mondható a BioPower kivitel 300 ezer forintos felára, ám ez is csak egy olyan tényező, amely sok tízezer használati kilométerrel kitolja azt a pontot, hogy megérje ilyen autót venni. Ennek tudatában a 9-5 BioPower változata továbbra is azoknak lehet ideális választás, akik nem az üzemanyagon akarnak spórolni, hanem sokkal inkább a kisebb szén-dioxid-kibocsátás és a környezettudatosabb autózás a céljuk. Svédországban sokan tudnak és akarnak erre áldozni, nálunk azonban ez olyan sokadrangú szempont autóvásárlásnál, ami borítékolja, hogy nem lesz nagy tolongás a BioPower Saabok körül.

Műszaki adatok - Saab 9-5 2.0 T BioPower
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 1998 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 162 kW (220 LE)/5300. Nyomaték: 350 Nm/2500. Sebességváltó: hatfokozatú automatikus. Fékrendszer elöl/hátul: 337 mm átmérőjű hűtött tárcsa/315 mm átmérőjű hűtött tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 5008/1868/1467 mm. Tengelytáv: 2837 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1585/1587 mm. Tömeg: 1750 kg. Terhelhetőség: 450 kg. Csomagtartó térfogata: 515 l. Üzemanyagtartály térfogata: 70 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 8.5 mp. Végsebesség: 235 km/óra. Gyári átlagfogyasztás: 9,1 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 16,7 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 209 g/km.