Normalizálódhat a záhonyi helyzet - hétvégi közlekedési előrejelzés

Vágólapra másolva!
Autópálya- és határátkelő-információk hétvégére.
Vágólapra másolva!

Autópálya-információk

Az M0-s régi szakaszának szélesítése miatt sebességkorlátozás érvényes, ez az M0-M7 csomópontot is érinti. A rendőrség fokozott figyelmet kér, mivel szinte naponta változnak a korlátozások, illetve új útszakaszokra terelik a forgalmat.

Az M1-es autópályán a 12-67. kilométere között mindkét oldalon 80 km/órás sebességkorlátozás mellett kátyúznak.

Az M3-as 69-130. kilométere között karbantartás miatt van 80-as sebességkorlátozás.

Az M6-oson a 22-76. kilométere között dolgoznak sávzárás mellett dolgoznak.

Közúti határátkelők

Röszke autópálya és Nagylak közúti határátkelőhelyen a hétvégi kamionstoppal összefüggésben fél-egyórás várakozásra számíthatnak a teherautósok.

Záhonynál a személyforgalomban egy-háromórás várakozás lehetséges, a napokban húszórásra duzzadt kilépőoldali teherforgalomban a rendőrség a helyzet normalizálódására, és kétórásra csökkenő várakozási időre számít. A forgalomtorlódás elkerüléséhez alternatív útvonalnak továbbra is a 7-19 óra között nyitva tartó barabási és a 8-16 óra között nyitva tartó lónyai határátkelőhelyet ajánlják. Az ukrán határszakasz határforgalmának aktuális helyzetéről a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletén lehet érdeklődni a +36-42/524-600 telefonszámon.

Beregsuránynál a hétvégén a délelőtti órákban belépőirányban, a délutáni órákban a kilépőirányban várható egyórás várakozás.

További határátkelő-információk ezen a címen olvashatók.