Új 9-3-ast tervez a Saab

Vágólapra másolva!
Egy grafika került nyilvánosságra a kisebbik Saab utódjáról. A rajzot egy prezentációban használták, melyet az európai befektetési bank szakértőinek vetítettek.
Vágólapra másolva!

A svéd márka túléléséért sokan még ma sem tennék tűzbe a kezüket, pedig jelenleg úgy tűnik, jó esélye van a cégnek, hogy hamarosan újult erővel térjen vissza az autópiacra, és folytassa a megújulást, melyet az új 9-5-tel kezdett és a 9-4X-szel folytatna.

Talán a márka világszerte lelkes rajongótábora is hamarabb adta volna fel, mint a vezetőség, hiszen a menedzsment a krízis legnehezebb pillanataiban is bizakodó volt a jövőt illetően. Modellpaletta-váltásról, vadonatúj fejlesztésekről, gyökerekhez való visszatérésről beszéltek.

Még egy furcsa tanulmányautót is bemutattak, a háttérben pedig folyamatosan tervezik típusaik jövőjét. Ennek egyik bizonyítéka ez a grafika, melyet egy prezentációban használtak és a 9-3-as utódját ábrázolja.

A régi klasszikusok formavilágát felhasználó újdonságról részletek nem derültek ki, de annyi már a homályos körvonalakból is látszik, hogy egy vadonatúj modellről van szó, melyet a tervek szerint 2013-2014 környékén mutatnának be.

Ha a kínai kormány is beleegyezik, az új tulajdonosok minden feltételt biztosítanak majd, hogy láthassuk még vadonatúj Saab-ok leleplezését.