Hivatalosan is bemutatkozott az új Honda CR-V

Vágólapra másolva!
Egy tanulmány és egy szabadalmi ábra után leleplezte szabadidő-autóját a Honda.
Vágólapra másolva!

Forrás: Honda
Még több fotó a Honda CR-V-ről a galériában. Kattintson a képre!

Az Egyesült Államokban már december 15-étől kapható lesz, hozzánk azonban jövőre érkezik a Los Angeles-i Autószalonon bemutatott új Honda CR-V. Nagy meglepetést nem okoztak vele a japánok, hiszen már a nyáron bemutatott tanulmányautó is sokat elárult a divatosabbra rajzolt külsőről, sőt már a szabadalmi ábrákból is kiderült, milyen lesz a végleges modell.

Forrás: Honda

A szokásos SUV formát igyekeztek látványos stíluselemekkel feldobni, az összkép valóban aktuális és harmonikus autót mutat. Utasterét is igyekeztek kellőképpen elegánsan berendezni, de továbbra is csak öt üléssel lehet majd választani. Újdonságot a könnyebb variálhatóságot biztosító ülésrendszer és az sms-eket felolvasó bluetoothos hifi jelent.

Forrás: Honda

Motorválasztéka Amerikában egyetlen négyhengeres, 185 lóerős 2,4-es benzinesből áll, melyhez ötfokozatú automata tartozik elektronikusan vezérelt összkerékhajtással. Európában egy kisebb benzinmotorral és várhatóan az új 2,2 literes dízellel kezdik meg jövőre a szabadidő-autó negyedik generációjának a forgalmazását.