Genfben érkezik az új Alpina

Vágólapra másolva!
A BMW 6-os alapjaira épített B6 több mint 500 lóerős lesz, miközben alig fogyaszt többet, mint a 650i-nél.
Vágólapra másolva!

Az Alpina hivatalosan is bejelentette a BMW 6-os kabrió alapjaira épített új modelljének érkezését, az új B6-ra azonban még legalább fél évet várni kell. Az Alpina újdonsága ugyanis csak jövő márciusban, a Genfi Autószalonon mutatkozik be hivatalosan.

A modellről már most szinte mindent tudni lehet, a 650i 4,4 literes biturbó V8-asát tovább erősítették. Az Alpinának sikerült még 100 lóerőt és 100 Nm-t találni a motorban, így a B6-os 507 lóerős lesz, maximális forgatónyomatéka pedig kereken 700 Nm. Ennek köszönhetően 4,8 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára, 311 km/óra a végsebessége.

Érdekes módon a fogyasztási adat szinte semmit nem változott, a B6 10,9 liter/100 km-es kombinált értéke alig 0,2 literrel több, mint a gyári adat.

Forrás: Alpina