Gyári fotón az új Hyundai i30

Vágólapra másolva!
Az i40-re hasonlít a koreai kompakt második generációja.
Vágólapra másolva!

A Hyundai közzétett egy számítógépes képet az új i30-ról, melyen az új kompakt végleges változatban látható. A cég németországi központjában fejlesztett újdonság minden vonala és részletmegoldása azt mutatja, hogy az i40 inspirálta a formatervét, de több európai konkurensére, például az Opel Astrára is emlékeztet.

Sokkal modernebbnek és komolyabbnak látszik az autó, ezzel együtt az európai ízléshez is jobban passzol. Műszaki adatait egyelőre nem árulták el, de a Frankfurti Autószalonon ott lesz az i30, akkor mindent nyilvánosságra hoznak róla a koreaiak. A Hyundai 2007-ben mutatta be a Kiával közös modelljét, melyet öt év után vált le.

Forrás: Hyundai