Átalakított kamionnal loptak üzemanyagot

Vágólapra másolva!
Átalakított kamionnal, egymásnak falazva, iparszerűen próbált üzemanyagot lopni négy román férfi az M7-es autópálya egyik pihenőjében.
Vágólapra másolva!

Szerda hajnali fél három körül két román felségjelű kamion közrefogott egy lengyel kamiont az M7-es autópálya pákozdi pihenőjében - olvasható a rendőrség honlapján. Amíg a lengyel sofőr a pilótafülkében aludt, az egyik román kamion pihenőfülkéjéből az üzemanyagtartályra csatlakoztatott szivattyúval fejteni kezdték a gázolajat saját tartályukba. Ezt vették észre az autópálya mellett szolgálatot ellátó járőrök és rajtuk ütöttek. A négy tetten ért tolvaj a két kamionnal megpróbált elmenekülni, az egyik járművet Székesfehérvár határában, a másikat Szabadbattyán térségében sikerült megállítani.

A kamionok szemléje során kiderült, hogy az egyik kamion pihenőfülkéjébe egy szivattyút szereltek, ami egy csőcsonkban végződik a fülkén kívül. Ide csatlakoztatták a csövet, aminek másik vége a lengyel kamion feltört tankjába került. A műveletet a rendőrök érkezése zavarta meg.

A négy román férfit előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. A gárdonyi nyomozók felvették a kapcsolatot a román nyomozóhatósággal, annak tisztázására, hogy a gyanúsítottak követtek-e el korábban hasonló bűncselekményt, illetve az általuk használt kamionokra vonatkozó adatok ellenőrzésében is kérték román kollégáik segítségét. A magyar hatóság gyanítja, hogy a most elfogott négy személy korábban is követett el hasonló lopást az ország területén, ezért a magyar hatóságokkal is keresik az azonosságokat az ismertté vált ügyekben.

Forrás: police.hu

Legutóbb augusztus 8-án egy átalakított belsejű német próbarendszámos IVECO-val igyekezett három román férfi megcsapolni egy spanyol kamiont az M7-es autópálya 59. kilométerénél lévő parkolóban, amikor az autópályán szolgálatot teljesítő járőrök észrevették őket. A tolvajok akkor is megpróbáltak elmenekülni, de néhány kilométerrel arrébb feltartóztatták őket. Két férfit találtak a pilótafülkében, harmadik társuk a raktérben lapult a tartályok között. Gyorsított eljárásban döntött ügyükben a bíróság. Ketten felfüggesztett börtönbüntetést kaptak - áll a rendőrség közleményében.