Kiss Pál Tamás rajt-cél győzelmet aratott Barcelonában

Vágólapra másolva!
A húszéves magyar versenyző élete negyedik GP3 futamán rajt-cél győzelmet aratott.
Vágólapra másolva!

Fotó: Paolo Pellegrini

A szombati időmérőn megszerzett nyolcadik helynek és egy versenyszabálynak köszönhetően Kiss Pál Tamás a vasárnap reggeli futamon pole pozícióból indulhatott a Circuit de Catalunyán, a Forma-1-es Spanyol Nagydíj GP3-as betétfutamán. Tamásnak jól sikerült a rajtja, azonban a háta mögött baleset történt, valaki beragadt és többen beleszaladtak. Ekkor négy kör következett a biztonsági autó mögött.

Szerencsére az újraindítást is nagyon jól elkapta a magyar pilóta, aki meg tudta őrizni vezető pozícióját és kiegyensúlyozott versenyzésének köszönhetően folyamatosan növelte az előnyét: négy körrel a vége előtt már több mint másodperccel vezetett. Végül Tamást 1,2 másodperces előnnyel intették le, megszerezve így élete első GP3 futamgyőzelmét.

Fotó: Paolo Pellegrini

"Tény és való, izgalmasabb volt, mint tegnap! A felvezető körben próbáltam a gumikra vigyázni. Jól tudtam a biztonsági autó mögött menni, és sikerült jól elkapnom az újraindítást is. Ezután végig vigyáztam a gumikra, próbáltam minimálisan csúszkálni. Amikor nagyon közeledett Merkel, próbáltam a limiten menni, amennyire csak lehet. Köszönöm a szponzoraimnak és mindenkinek, aki szurkolt nekem, fantasztikus volt számomra ez a verseny, kirázott a hideg a célba érés pillanatában"- olvasható Kiss Pál Tamás futam utáni nyilatkozata a csapat honlapján.