Jelentősen csökkent a halálos közúti balesetek száma

Vágólapra másolva!
Mintegy ötödével csökkent a halálos közúti balesetek száma az év első négy hónapjában az előző évhez képest.
Vágólapra másolva!

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tájékoztatása szerint idén január 1. és április 30. között 4132 személyi sérüléssel járó baleset történt az országban. Ez az előző év adataival összehasonlítva kétszázalékos csökkenést mutat (2010 azonos időszakában 4223 ilyen baleset volt). Hasonlóan kis mértékben, 6,5 százalékkal csökkent a súlyos sérüléssel járó balesetek száma 1247-ről 1166-ra, viszont a könnyű sérüléssel járó közúti balesetek száma körülbelül egy százalékkal emelkedett. Ilyen balesetből az idén az első négy hónapban 2816 volt, míg tavaly 2789.

Kedvező hír, hogy a rendőrség által közzétett adatok szerint 20 százalékkal csökkent a közúti balesetben elhunytak száma, 206-ról 166-ra. Az ittasan okozott balesetek száma is kedvezőbben alakult az idén: az első négy hónapban 389 ilyen baleset történt, míg tavaly 474, ez 18 százalékos csökkenést jelent.

A közúti balesetek legfőbb okai az elmúlt hónapokban nem változtak. A közúti balesetek 30 százalékának hátterében a gyorshajtás áll, 1242 balesetnél ez volt a kiváltó ok. Ezt követi - az összes baleset 23 százaléka - az elsőbbségi jog megsértése és a kanyarodási szabályok megszegése (14 százalék). A balesetek túlnyomó részét, 67 százalékát továbbra is a személygépkocsi-vezetők okozták. A tehergépkocsi-vezetők a balesetek 9 százalékáért, az autóbusz-vezetők pedig az összes baleset 1 százalékáért felelősek. A kerékpárosok aránya a balesetet okozók között az első négy hónapban 7 százalék (303 balesetet okoztak kerékpárral). A segédmotoros kerékpárosok és a motorkerékpárosok - összesen 290 balesetet okoztak az év első négy hónapjában - olvasható a rendőrség honlapján.