Gyalogosérzékelő kamera a Continentaltól 

Vágólapra másolva!
A Continental kifejlesztett egy olyan, autók szélvédőjébe való sztereó kamerarendszert, amely segíthet csökkenteni a gyalogosgázolások számát.
Vágólapra másolva!

A felmérések szerint Németországban a súlyos személyi sérüléssel járó balesetek közel felében gyalogost gázolnak el.

A Continental emberi szemre hasonlító rendszere két, egymástól 20 centiméterre lévő nagyfelbontású kamerával dolgozik, és észleli azokat a gyalogosokat is, akiket a vezető esetleg nem. Sőt arra is képes, hogy megkülönböztesse a gyalogost az autó elé ugró állattól vagy az útra leeső rakománytól.

A kamerák az egész sebességtartományban használhatók, a látótávolságuk 60 méter. A mono-kamerákhoz képest nagy előnyük, hogy akkor is használható képet adnak a két perspektíva miatt, ha sok tárgy egymás mellett van, ha egyes tárgyak takarásban vannak, vagy ha nehezen kivehető a kontraszt a tárgy és a háttere között (például csapadékos időjárás esetén).

Ha az érzékelők jeleznek, és a vezető nem tesz semmit az ütközés elkerülésére, a rendszer együttműködik a többi vezetéssegítő rendszerrel, és akár automatikusan vészfékezi is az autót 1 g-s lassulással. A kamerák nemcsak azt érzékelik, hogy gyalogos van az autó előtt, de meg tudják állapítani a távolságot tőle (20 méterről 20 centiméteres pontossággal), illetve az akadály magasságát is, ami abszolút újdonságnak számít.

Forrás: Continental

Ugyan már léteznek hasonló gyalogosfelismerő rendszerek (például a Volvo S60-ashoz széria), ám azok csak egy kamerát használtak, így nem tudták meghatározni a távolságot és a gyalogos magasságát sem. A Volvo rendszerét mi is teszteltük már, és nem találtuk tökéletesnek.

Ha a fékezés már nem elég az ütközés elkerüléséhez, mert például a gyalogos túl közel van a járműhöz, a Continental rendszere a látómezejében lévő "szabad" részre irányítja az autót.

"A jövőben a rendszer észlelni fogja a kisgyerekeket, akik alacsonyak egy átlagos gyalogoshoz képest, a kerekes székeseket és a biciklistákat is. Olyan átfogó akadályfelismerő rendszer lesz, amilyen korábban még nem volt" - fogalmazott Wilfried Mehr, a rendszer egyik kidolgozója a sajtóközleményben.