Öt év körüli használt autókat keres a magyar

Vágólapra másolva!
2010-ben tovább csökkent a használt autók átírásának száma hazánkban, így összesen 420 764 autó cserélt gazdát az országban, ami 5 százalékkal kevesebb a 2009-es esztendőhöz képest. Bizakodásra ad okot, hogy tavaly a csökkenés mérséklődött, és az utolsó öt hónapban már több használt autót vásároltak, mint egy évvel korábban.
Vágólapra másolva!

Fotó: Tuba Zoltán

Optimizmusra ad okot a használtautó-piaci szereplőknek a 2010-es év utolsó öt hónapjának teljesítménye, hiszen bő hároméves mélyrepülés után több használt autó került új tulajdonoshoz, mint a korábbi években. A tavalyi év eredményei összességében még így is elmaradnak a korábbiaktól, de a 2009-es év végén elkönyvelt közel 20 százalékos esés után 2010-ben már csak 5 százalékkal, 440 ezerről 420 ezerre csökkent az átírások száma.

Az elmúlt évben tovább lassult az új autók cseréje, hiszen amíg 2008-ban még 8609 db egyévesnél fiatalabb autót írtak át, addig 2010-ben a 2500-at is alig lépte át a tulajdonosváltáson átesett személyautók száma. Mennyiségi ugrásról egyébként a két, illetve három éves autóktól beszélhetünk, 17 ezer 2008-as, és 27 ezer 2007-es évjáratú autó cserélt gazdát az év során. A Weltauto használatautó-kereskedő cég kimutatása szerint azonban ennél is nagyobb az érdeklődés az ötéves modellek iránt, a vásárlás előtt állók legnagyobb arányban az ilyen korú autókat keresték. Gyarapodott a 10 évnél idősebb autók aránya az összesítésben: 2008-ben 34 százalék, 2009-ben pedig 38 százalék volt ezen gépkocsik részesedése, a tavalyi évben már a 43 százalékot is elérte ez a mutató.

Fotó: Tuba Zoltán

Ebből is látható, hogy kedvezőtlen a hazai gépkocsipark életkorának az összetétele: az autóvezetők több mint 40 százaléka 10 évnél is idősebb járművel közlekedik, további 13 százaléka pedig 8-10 éves autóval jár - derült ki a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös, 1333 fő bevonásával készített felméréséből. Legritkábban fiatal gépkocsival találkozhatunk az utakon, az autóvezetőknek ugyanis kevesebb mint egytizede jár 3 évnél újabb kocsival. Alacsony a vásárlási kedv az autók idős kora ellenére: csupán a megkérdezettek 39 százaléka tervez a jövőben autóvásárlást, ők is leginkább 3 éven túlra halasztják a beszerzést. Az elkövetkező egy évben csupán 9 százalék szeretne új autót venni. Csak kis mértékben lehet számítani piacbővülésre: azoknak, akik jelenleg nem vezetnek autót, csupán egyötöde tervez a jövőben gépkocsivásárlást.

Országos viszonylatban továbbra is az Opel Astra (34873 db) volt a leginkább keresett használt autó, második helyen a Suzuki Swift (34382 db), harmadikként pedig a Volkswagen Golf (12382 db) zárt. Az első tízben a Volkswagen-csoport további három autója végzett: a Volkswagen Passat (9277 db) hatodik, a Polo nyolcadik (8225 db), a Škoda Fabia kilencedik (7472 db) lett ezen a listán.