Chevrolet-fölény a WTCC első versenynapján

Vágólapra másolva!
Elindult a Túraautó-világbajnokság (WTCC) 2011-es szezonja Brazíliában, Curitibában, mindkét futamot Chevrolet Cruze nyerte. Michelisz Norbert csak a második, már európai versenyhétvégén csatlakozik a bajnokságba.Az első futam repülőrajtja kedvezett az elsőkerékhajtású versenyautóknak
Vágólapra másolva!

2011-es szabályváltozások

2011 sok változást hozott a Túraautó-világbajnokság életébe. A legfontosabb szabályváltozások között meg kell említeni, hogy az 1,6-os benzines turbómotorokra kellett átállni a csapatoknak a kétliteres régi motorokról. Ezek az új motorok 30-40 lóerővel erősebbek a tavalyiaknál, és a fogyasztásuk is csökkent valamelyest. Friss fejlesztésű motorjával a szezon elejére csak a Seat és a Volvo nem készült el, ők az idény közben vezetik be az új blokkot, addig a gyengébb, tavalyi dízelmotorral, illetve turbó nélküli benzinmotorral mennek.

Forrás: Roal Motorsport
Michelisz a következő futamtól csatlakozik, olyan BMW-vel, mint Coronelé

Szintén új szabály, hogy év közben csak egyszer engedélyezik a motorcserét, jövőre egyébként már egyszer sem lehet majd büntetés nélkül megúszni.

Fontos változás még, hogy a második futam rajtsorrendje már nem az első futam, hanem a szombati első időmérő edzés végeredményének a megfordítása lesz. Ráadásul nem az első nyolc, hanem már az első tíz helyezett lesz megfordítva az állórajtos második versenyen. Ezzel a lépéssel a szervezők reményei szerint kevesebb olyan eset fordul majd elő 2011-ben, amikor szándékosan veszítenek pozíciókat az első futam vége felé azért, hogy előrébb indulhassanak a másodikon.

Forrás: FIA WTCC
Nem hiába mosolyog Huff, Müller, Menü és az újonc Bueno: a Chevroelt eddig a leggyorsabb autó

Meg kell még említeni, hogy a BMW gyári csapattal már nem vesz részt a bajnokságban (a 2012-es DTM premierre készülnek), de az új szabályok szerint elkészített 2011-es autójukat privát csapatoknak azért bérbe adják. Michelisz Norbert is egy ilyen BMW 320 TC-vel indul a Zengő-csapat színeiben idén, de az első, brazil futamokat kihagyják. A Volvo 2011-et csak felkészülési évnek tekinti 2012-re, jövőre már komoly gyári csapattal jönnek, idén még a privát Polestar-csapat versenyezteti a kék C30-ast, pilótájuk a svéd Robert Dahlgren.

Forrás: FIA WTCC
Nem sok vizet zavart a még nem turbómotorral induló Volvo C30 Dahlgrennel

Huff nyerte az első futamot Curitibában

A Chevrolet-k fölényes, hármas győzelmét hozta az első futam Brazíliában. Robert Huff mögött Yvan Müller és a helyi pilóta, Carlos "Cacá' Bueno végzett az első három helyen, egymástól tisztes távolságban futottak be 14 nyugodt kör után.

Forrás: Chevrolet
Huff ellentmondást nem tűrően nyerte az első versenyt

Az igazán érdekes küzdelmek mögöttük zajlottak, ahol a privát BMW-s Coronel és Poulsen hatalmas csatáját hozta a verseny. Többször oda-vissza előzték egymást, a dán Poulsen egyszer látványosan kicsúszott a kavicságyba, aztán utolérte Coronelt és hozzá koccant. Végül mégis a rutinosabb holland kaparintotta meg a negyedik helyet.

Forrás: FIA WTCC
A Seatok körönként 0,5-0,7 másodperc hátrányban vannak az új motoros autókkal szemben

Mögöttük eleinte Menü küzdött a dízelmotoros Seattal versenyző Tarquinivel, aztán a mezőny legidősebbje elvétette az egyik kanyart, ekkor megelőzte őt a chevrolet-s svájci. Utána Tarquini Seatja nem bírta tartani a 30-40 lóerővel erősebb, 1,6-os benzines turbómotorral szerelt BMW-k és Chevrolet-k tempóját. Menü leszakította, azonban meglepetésre a nem túl távoli Poulsent és Coronelt nem volt képes utolérni. A tesztévét kezdő Volvo C30-as a félgyári Polestar-csapattal a 12. helyen zárt Dahlgrennel.

Menü megmutatta a második futamon, hogy van még benne spiritusz

Forrás: Roal Motorsport
A BMW 4, a többi autó 4,5 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órára. Ezért rajtolt jól Coronel

A második futam állórajttal kezdődött, ami a harmadik helyről startoló, hátsókerék-hajtású BMW-t hajtó Coronelnek jött jól. Jobb reakciójának és a jobb tapadásnak köszönhetően simán lerajtolta a két Seatot (Tarquinit és Nikyaert), aztán némi előnyt is kiépített a mezőnnyel szemben. A két Seaton könnyedén, a negyedik körre áthámozta magát a négy Chevrolet, a koreai különítmény, Menü-Huff-Müller-Bueno sorrendben vonatozott.

Forrás: FIA WTCC
A Chevrolet-k gyorsan bedarálták a lassabb, dízel Seatokat a második futamon

Menü a tizedik körben, nagy nehézségek árán tudta megelőzni a holland BMW-pilótát, utána viszont nem tudott elszakadni tőle, Coronel a verseny végéig a szélárnyékában idegesítette a 47 éves svájcit. Közben Yvan Müller egy váratlan húzással elment Huff mellett a 11. körben, de a kopott gumik miatt arra már nem volt esélye, hogy Coroneléket is befogja.

Forrás: FIA WTCC
A 47 éves Menü nagyon elérzékenyült a győzelme után, el is sírta magát

Hátrébb Barth vétett el egy féktávot, és összetörte a Seatját, Nykjaer és Poulsen viszont egymást ütötte ki. Az újoncoknak kiírt Yokohama-kupát Villa nyerte.