Automata konvojokban haladhatnak a jövő autói

Vágólapra másolva!
Svédországban végrehajtották az első sikeres teszteket az Európai Unió támogatását is élvező Sartre-projekt résztvevői. A jövőben autóink vonatot alkothatnak az utakon, így akár újságot is lehet majd olvasni vezetés közben 130 km/órás sebességnél.
Vágólapra másolva!

Safe Road Trains for the Environment (Sartre) néven indított 2009 szeptemberében hároméves projektet az Európai Unió. A kezdeményezés célja intelligens autókonvojok létrehozása: a járművek a beépített radaros távolság- és sebességtartó berendezés és egyéb, a kormányzást irányító rendszerek és szenzorok révén libasorban haladnának egy ember irányította felvezető jármű mögött.

A profi sofőr által vezetett vezérjármű (a próbán egy teherautó volt) mozgását utánozza a többi jármű, így a sofőrök a konvojban nyugodtan kávézhatnak vagy újságot olvashatnak vezetés helyett. Elsősorban a külvárosi ingázás megreformálása a projekt célja, az autók tetszés szerinti időpontban hagyhatják el a konvojt, illetve csatlakozhatnak hozzá, ekkor a sofőrjük visszaveszi az irányítást fölöttük.

Noha az ötlet kicsit furcsának tűnhet, számos előnnyel kecsegtet a vonatok mintáját követő szisztéma. Egyértelműen csökkenne a balesetveszély, hiszen a balesetek 80 százaléka a vezetők hibájából történik manapság. Nem lenne gyorshajtás és ráfutásos baleset, és a vezetők is kipihentebben, stressz nélkül szállhatnának ki autójukból az út végén. Megnövekedne az utak áteresztő képessége is, ami a túlzsúfolt úthálózatoknál hatalmas előnyt jelentene.

Valahogy így működnének az autóvonatok a jövőben

Emellett a módszernek az egyenletes sebességű haladás és a kisebb légellenállás miatt közel 20 százalékos fogyasztáscsökkentő hatása is van, amely kisebb szén-dioxid-kibocsátást is jelent. Mellesleg nem kellene fejleszteni az infrastruktúrát hozzá, hiszen a jelenlegi úthálózat változtatások nélkül is képes lenne autóvonatok fogadására.

Forrás: Volvo

A Volvo Göteborghoz közeli tesztpályáján január 17-én végrehajtották az első sikeres teszteket, egy darab speciálisan felkészített Volvo S60 autó emberi beavatkozás nélkül is képes volt követni a felvezető járművet.

A projekt résztvevői beszélnek a sikeres kísérletről az animációkkal és felvételekkel színesített kisfilmben

A Sartre-projekt vezetését az angol Ricardo cégre bízták, de további öt cég dolgozik még benne, többek között a Volvo is. Még tartanak a technológiai fejlesztések, de néhány év múlva akár már gyártásba is kerülhetnének az ilyen autók. Ennél sokkal tovább fog tartani az Európai Unió 25 tagállamának jogszabályi hátterét egymáshoz igazítani, és a sofőröket is hozzá kell majd szoktatni ahhoz, hogy akár autópályatempónál is csak néhány méteres követési távolságban mennek majd az előttük haladótól, miközben teljesen meg kell bízniuk az autót irányító technikában.