"Tetszik, mivel én terveztem"- interjú a BMW dizájnigazgatójával

Vágólapra másolva!
Anders Warming, a BMW-k külső formájáért felelős dizájnigazgató interjúnkban elárulta, hogy nem tartja formai visszalépésnek az új 5-ös BMW-t, elégedett a sajtóban sokszor ostorozott 5-ös GT piaci fogadtatásával, és azt is megtudtuk tőle, hogy milyen irányzat váltja le korábbi főnökének, Chris Bangle-nek a lángfelületeket mintázó stílusát.
Vágólapra másolva!

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Warming közvetlen és nyitott volt az interjú során, gyakran gesztikulált is

Anders Warming az egyik legfiatalabb dizájnigazgató jelenleg az autós szakmában. A 38 éves dán az érettségi után Olaszországban, Svájcban és az Egyesült Államokban is tanult formatervezést, utóbbi két országban már konkrétan autótervezéssel foglalkozott. Diplomáját a kaliforniai Art Center College of Design intézményben szerezte 1996-ban. Már 25 évesen, 1997-ben munkát kapott a BMW amerikai formatervezési központjában, a kaliforniai Newbury Parkban, és egy év müncheni továbbképzést kivéve itt is maradt 2003-ig. Az amerikai dizájnrészleg autótervezésért felelős kreatív igazgatójaként hagyta ott a BMW-t, mert új kihívásokat keresett, és elfogadta a VW-csoport ajánlatát. Egy évig Barcelonában, utána még egy évig Potsdamban vezette a formatervező csoportot, de 2005-ben visszatért a BMW-hez.

Münchenben az Advanced Design részleg vezetőjeként 2007-ig dolgozott. Ekkor hatalmas felelősséggel járó pozíciót kapott, a BMW-k külső formatervéért felelő igazgató lett. Az ő vezetésével készült el az aktuális BMW Z4, 5-ös széria, és az új 6-os kupé és kabrió is.

Forrás: BMW
Épp a nemrég bemutatott X3-ason dolgozik

Melyik a kedvenc autója a BMW jelenlegi kínálatából?

- Nyilvánvalóan az új 5-ös, mert a formája egyszerre dinamikus és elegáns. Nehéz kihívás volt, hogy e két tulajdonság között megteremtsük a tökéletes egyensúlyt, de úgy vélem, sikerrel jártunk. Nem tűnik sem túlzottan dinamikusnak, sem túlzottan kompaktnak, sem pedig túlzottan elegánsnak, pont jó így.

Egyetért azokkal a véleményekkel, amelyek szerint az új 5-ös formája jóval konvencionálisabb elődjénél?

- Nem, szerintem az F10 (az új generáció gyári kódja - a szerk.) formája egyszerre a legsportosabb és a legelegánsabb a kategóriájában. Nem gondolom, hogy az előd formája forradalmi lett volna, szerintem az a dizájn a természetes továbbfejlesztése volt a márka tipikus formanyelvének, és az új generáció a következő lépcsőfok ebben a folyamatban.

Az új 5-ös hátsó lámpája nagyon hasonló az 1995-ig gyártott E34-es 5-ös hátsó lámpához. Valóban onnan vették az inspirációt?

- Igaz, abból a szempontból, hogy az E34 egy nagyon jó példa az L alakú hátsó lámpára. Az L alakú hátsó lámpa ma már BMW-ikonnak számít, csakúgy, mint a vese alakú hűtőmaszk és a kerek fényszórók. Sok más típusunkon is megjelent már, így például az E34 kortársán, az E32-es 7-es sorozaton is. Többször elhagytuk már időközben, de most úgy gondoljuk, a jövőben ilyen lámpát kapnak majd az új modellek.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
"Mi a gond az 5-ös Gran Turismóval?"

Mennyire elégedett az 5-ös GT piaci fogadtatásával?

- Teljes mértékben. Szerencsére az újságírók már az első bemutatón megértették, hogy ez egy új koncepció szerint készült autó. Ha egy olyan autót lát az ember, amelyet korábban még nem, akkor természetes, hogy sok kérdés felmerül benne. Elég azonban egyszer vezetni, hogy ezek megválaszolódjanak; ez egy olyan autó, amelyet bentről kifelé terveztünk meg. Nagyon nagy a hátsó lábtere, rugalmasan alakítható a beltere. Szerencsére az újságírók is felismerték ezeket, és rengeteg megrendelésünk van rá. Ha valaki pénzt ad ki érte, akkor az azt jelenti, megértette a koncepciót, és elnyerte a tetszését.

Várható-e, hogy az új Z4-esből később megjelenjen egy kupé verzió fix keménytetővel?

- Nem. Mint bizonyára tudja, az új Z4-esnek összecsukható keményteteje van, így egyszerre roadster és kupé is, így már nincs szükség hasonló modellre.

Igen, de sokan rajongtak az 1998 és 2002 között készült Z3 kupé különleges formájáért, arányaiért.

- Tudom, nekem is tetszik (nevet), mivel én terveztem.

A következő oldalon kiderül, visszatérnek-e a cápa-BMW-k. Lapozzon!