Szokatlan üzemanyagcellás rendszert fejleszt a Volvo

Vágólapra másolva!
Üzemanyagcellás megoldással szeretné növelni elektromos autói hatótávolságát a Volvo.
Vágólapra másolva!

Nem elégedett a Volvo elektromos autója hatótávolságával, a svéd márka szokatlan üzemanyagcellás megoldást fejleszt, hogy ezen javítani tudjon. Egy feltöltéssel jelenleg 150 kilométert képes megtenni az elektromos hajtású C30, üzemanyagcellás megoldással a svédek szerint 240 kilométerre lehetne növelni a hatótávolságot.

A Volvo kísérletei során olyan rendszert épített, amely benzinből állít elő hidrogén gázt, amely áramot termel az akkumulátorok számára. Elektromosság mellett víz és kis mennyiségű szén-dioxid keletkezik a folyamat során, a rendszer bioüzemanyagokkal is működik.

A kicsit zavarosnak tűnő működési mechanizmus valóban növelheti az elektromos autók hatótávolságát, a benzint azonban továbbra sem iktatja ki a rendszerből. Egyelőre csak az első lépéseket tették meg a fejlesztők, 2012-re készülhet el az első két, közúti prototípus.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]