Turbómotorok a Wiesmann autóiban

Vágólapra másolva!
Az ötliteres V10-es gyártásának leállítása miatt új motorokat rendelt a BMW-től a Wiesmann.
Vágólapra másolva!

A Wiesmann MF4 és MF5 sportkocsikban is a BMW ötliteres V10-es motorja dolgozott, ezt a blokkot azonban már nem gyártják a bajorok. Partnerként azért továbbra is a müncheniek mellett maradt a Wiesmann, pótlásként a 4,4 literes, duplaturbós, V8-as motort rendelte meg.

Az MF4-ben 407 lóerős a blokk, az MF5 kedvéért 555 lóerőt facsartak ki belőle. Utóbbi a gyártó története legerősebb modelljének számít, százra négy másodperc alatt gyorsul, végsebessége 311 km/óra, átlagfogyasztása papíron 10,7 liter.

Frissült az MF3 is, maradt a 3,2 literes, hathengeres motor, de már megfelel az Euro 5-ös normának.