Loeb világbajnokként sem lassít

Vágólapra másolva!
A hazai pálya dacára Sordónak nem ment jól a Spanyol-rali első napján, Loeb viszont remekelt, és az élről várhatja az aszfaltos folytatást. Turánék a tizenegyedik helyen állnak.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP
A rajtig sem jutott el Räikkönen, már a teszten összetörte a Citroënt. Így nehéz lesz tapasztalatot szereznie, pedig az jól jönne, ha 2011-ben is ralizni akar

A futam hivatalos része a csütörtöki teszttel kezdődött, ahol Räikkönen szereplése volt a legnagyobb szenzáció. Igaz ezúttal sem jó időeredményével hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal, hogy a vegyes talajú úton - ahol murvafutóművel és -gumival kellett menni - az első próbálkozásnál egy szűk részen felborította a C4 WRC-t, s mivel az autó bukócsőve is megsérült, nem rajtolhatott el a versenyen. A leggyorsabb egyébként Loeb volt Solberg és Latvala előtt, Turán Frigyes pedig - aki ekkor ült először a Ford Focus WRC-ben - a kilencedik időt érte el.

A murvás versenyeken általában hátrányban vannak ez elsők között rajtolók, hiszen számukra még különösen poros a pálya. Mivel a Spanyol-rali pénteki pályái a szokásoktól eltérően ilyen laza talajúak voltak (hosszabb-rövidebb aszfaltos szakaszokkal, melyeken viszont elsőnek jó menni, mivel ahogy az autók levágják a kanyarokat, úgy lesz egyre koszosabb és csúszósabb az út), nem Loeb és Ogier volt várható az élre. Ám az időjárás segített nekik: reggel leszállt a köd, amely kissé nedvessé tette az utakat, így máris ők voltak helyzeti előnyben.

Az első, 35 km hosszú gyorsaságin Loeb máris megmutatta, hogy világbajnokként sem vett vissza a tempóból, és ő nyerte a szakaszt. Némi meglepetésre a rajtnál befulladó Latvala előtt, bár igaz, murván a finn a leggyorsabbak közé tartozik, s újabban aszfalton is ő a legjobb Ford-pilóta. Ogier jött harmadiknak, aki Solberghez és Sordóhoz hasonlóan futóművének túl kemény beállítása miatt szenvedett. Hirvonen majdnem lecsúszott az útról, a korrigálás miatt csak negyedik lett. Villagra alaposan odaverte a Focus WRC első futóművét egy sziklához, el is görbült az egyik lengőkar, de ez nem sokat rontott az argentin teljesítményén, aki a kilencedik időt futotta.

A szervizelési lehetőség előtt még két rövidebb szakaszt kellett teljesíteni, az aszfaltos részek miatt óvni kellett a murvás abroncsokat, hogy kitartsanak odáig. Solbergnek és Sordónak bejött a futómű puhítása, ők voltak a leggyorsabbak a második pályán, a harmadikon viszont ismét Loebnek és Ogiernek ment jobban. Féltávnál Loeb vezetett 11 másodperccel Ogier előtt, a harmadik helyen Latvala állt nagyon közel a franciához. A négy gyári pilótából, illetve Ogierból és Solbergből álló hatos - mint idén szinte minden versenyen - ezúttal is kiemelkedett a mezőnyből, a többiek messze voltak tőlük.

Forrás: AFP
Loeb saját bevallása szerint ugyanúgy autózott, mintha még nyílt lenne a bajnokság, bár semmilyen nagyobb rizikót nem vállalt. Elsőként várhatja a folytatást

Délután ugyanazon a három pályán kellett végigmenni, mint a délelőttieken, s bár a köd eloszlott, és a port is letakarította a mezőny (ezért a murvás részeken a feltételek nagyjából egyenlőek voltak mindenki számára), az aszfaltos szakaszokon továbbra is elsőként indulók élveztek némi előnyt. A hosszú gyorsaságin ezúttal Ogier neve mellé került a legjobb idő, Latvala és Solberg követték. A további két szakasz közül - ahogy az első körben is - Solberg és Loeb nyert egyet-egyet, ám sorrend nem változott.

Az első nap után Loeb előnye mindössze 3,8 másodperc jövő évi csapattársa, Ogier előtt, és Latvala is lőtávolon belül van, lemaradása húsz szekundumon belüli. Solberg a finnhez van nagyon közel, Hirvonen az ötödik helyen viszont már eléggé lemaradt. Sordo gumijai nagyon gyorsan koptak, csak hatodik időket futott délután, pedig tőle itt többet várt a közönség és a csapat is, de leginkább ő maga. Szombaton és vasárnap majdnem egypercnyi hátrányt kell majd ledolgoznia Loebbel szemben, s ez óriási kihívás, de ha valaki meg tudja csinálni, akkor ő az. A murván általában közvetlenül a legjobbak mögött autózó Wilson áll a hetedik helyen, Villagra és Block előtt. Az első tízet Henning Solberg zárja, aki ezúttal is egy S2000-es Ford Fiestával indult, ennek ellenére két WRC-t is megelőz.

Az egyik közülük a jelenleg 11. Turán Frigyes. A magyar csapat egész nap 10-12. időket autózott a mindenki számára egyformán ismeretlen pályákon, a WRC-vel indulók közül mindössze Al Quassimit sikerült megelőzniük, és a már említett Henning Solberg is előttük áll a gyengébb kocsival. Az aszfaltos folytatásban talán előrébb lép a Forddal még ismerkedő kettős, hiszen a norvég, de Wilson, Villagra és Block is inkább csak murván jók, ám nem lesz könnyű dolguk, mivel a gyorsaságik nagy része csak nekik lesz új, a többiek már versenyeztek rajtuk a korábbi esztendőkben.

A JWRC kategóriát a helyi Lemes vezeti, ő a világbajnoki cím sorsába viszont már nem szólhat bele. Az év végi elsőség sorsa Weijs és Burkart között fog eldőlni, s mivel ők állnak a második-harmadik helyen, komoly izgalmakra van kilátás a hátralévő két napban is.

Forrás: AFP
Latvala remek napot zárt, a továbbiakban viszont nehéz lesz Solberget és főleg Sordót maga mögött tartania

A nap végi extra hosszú, 75 perces szervizben a szerelők átépítették az autókat aszfaltra, mivel a verseny szombaton a már jól ismert, és a verseny védjegyének is számító széles, jó minőségű országutakon folytatódik. A második nap során újabb hat gyorsasági várja a mezőnyt.

A verseny állása az első nap után:

1.Loeb/ElenaCitroën C4 WRC 1:25:26,8
2.Ogier/IngrassiaCitroën C4 WRC+3,8
3.Latvala/AnttilaFord Focus RS WRC+19,9
4.P. Solberg/PattersonCitroën C4 WRC+22,4
5.Hirvonen/LehtinenFord Focus RS WRC+42,4
6.Sordo/VallejoCitroën C4 WRC+54,7
7.Wilson/MartinFord Focus RS WRC+2:46,9
8. Villagra/DiazFord Focus RS WRC+3:21,2
9.Block/GelsominoFord Focus RS WRC+3:42,8
10H. Solberg/PrevotFord Fiesta S2000+4:21,6
11.Turán/ZsírosFord Focus RS WRC+4:39,0

JWRC:
1.Lemes/PenateRenault Clio S16001:34:50,8
2.Weijs/DegandtCitroën C2 S1600+44,9
3.Burkart/KachelSuzuki Swift S1600+1:19,4