Jelentősen csökkent a halálos közúti balesetek száma az EU-ban

Vágólapra másolva!
Európai uniós szinten 44 százalékkal csökkent 2001 óta a halálos közúti közlekedési balesetek száma - derül ki abból a közleményből, amelyet az Európai Bizottság adott ki szerdán Brüsszelben.
Vágólapra másolva!

A most tartott uniós közlekedésbiztonsági napok alkalmából kiadott közleményből az is kiderül, hogy az adat már az idei becsléseket is tartalmazza. Egyes országokban még ennél is jelentősebb eredményeket sikerült elérni: Lettországban például 55 százalékos a csökkenés, míg Portugáliában, Észtországban, Litvániában, Spanyolországban és Franciaországban felére esett halálesetek száma.

Magyarországon a bizottsági adatok szerint 2001 és 2009 között 34 százalékos volt a csökkenés: az évtized elején egymillió lakosonként 121, tavaly 82 emberéletet követelt a közúti közlekedés.

A bizottság szerint a közúti biztonság továbbra is fontos társadalmi probléma. Tavaly több mint 35 ezer ember halt meg az EU közútjain, ami megfelel egy közepes méretű város lakosságának.

A becslések szerint minden egyes európai, közúton bekövetkezett halálesetre 4 maradandó károsodást (vagyis agykárosodást vagy gerincsérülést), 10 súlyos és 40 kisebb sérülést szenvedett áldozat is jut. Számítások szerint a társadalomnak mindez évente 130 milliárd eurójába kerül.

Az Európai Bizottság célul tűzte ki, hogy a halálesetek száma a következő évtizedben a jelenlegi szint felére csökkenjen - emlékeztetett Siim Kallas közlekedési felelős.