Elveszett egyéniség - Nissan Micra-menetpróba

Vágólapra másolva!
Stratégiát váltott a negyedik generációs Micrával a Nissan: az egyedi, de talán túlságosan is nőies gombócformának lőttek, lett helyette egy jóval visszafogottabb csomagolás, szerény árcédula és ezzel egyenes arányos kidolgozás. Dániában próbáltuk ki a japán kisautót, amit Indiában gyártottak.
Vágólapra másolva!

Fotó: Nógrádi Attila [origo]
Az egész világnak be akar vágódni az új Micra

Mielőbb keressen fel egy Nissan-kereskedést, akinek szívügye a gombóc formájú Micra, ugyanis Angliában leálltak a mókás külsejű kisautó gyártásával, és áttértek a Juke-ra, így az autós világ egyik nagy egyéniségének végleg befellegzett. A negyedik generációs Micra jóval átlagosabb külsőt kapott elődjéhez képest, ami persze nem formatervezői baki, hanem tudatos döntés: az új modell az egész világ meghódítására készül, és ehhez egy kellemesen semmilyen külső sokkal alkalmasabb, mint egy átlagból kilógó forma. Persze lehet ezen fanyalogni, de ha belegondolunk, nem egyszerű feladat Mexikótól Kínáig megfelelni a közízlésnek, ezért lett az új Micra konfliktuskerülő, az amúgy divatos fizimiskája pont olyan, mint a világ minden pontján kapható kóla íze: édes, de semmi karakter.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]
Feltűnő, mekkorát nőtt a második generációs, "bakancs-Micrához" képest

Oldalról jól látszik, hogy a hátsó ajtók lekerekített ablakfelületeivel tesznek ugyan egy visszakacsintást az előd gömbölyű fenekére, ám az új Micra tetővonala kiegyenesedett, sőt az autó végénél még diszkréten ki is domborodik egy kicsit, aminek a hátul utazó langaléták fognak örülni igazán, mert sokkal nagyobb lett a fejtér. Elölről és hátulról nehéz bármit is kiemelni az új Micrán, azon kívül, hogy nem lett csúnya, ilyen cicaszemeket és mosolygó hűtőrácsot láthattunk és valószínűleg látni is fogunk még eleget.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]
Egy centiméterrel alacsonyabb, de hattal hosszabb elődjénél

Az utastérbe kászálódva az tűnik fel elsőként, mennyire kopogósnak és olcsónak hat az a fényes fekete műanyag, amellyel a Micra nagy részét kitapétázták: néhány tenyérnyi kárpit csak a legjobban felszerelt kivitelekbe került, ám se ez, se a bőrborítású kormány sem tudja elhessegetni azt a gondolatot, hogy az utastér berendezésénél a költséghatékonyság volt a vezérelv. A spórolás nem csak tapintható, de látható is a Micrában, rég nem láttam már egy autó belső szerveit ilyen kendőzetlenül a pedálok környékén, amit ugyan a leendő tulajdonosok nagy része valószínűleg soha sem fog felfedezni, de akkor is rémesen néz ki.


Az ülések nem túl nagyok és a kelletténél kicsit jobban süppednek, de egy városi szaladgálásra készített kisautó esetében ez nem gond, az viszont örömteli hír, hogy hátul két felnőtt is kényelmesen elfér. Ez már csak azért is nagy dolog, mert az előddel ellentétben felárért sem lehet sínen tologatható hátsó üléseket rendelni, cserébe viszont praktikusan össze lehet hajtani és előrebillenteni az ülőlapot, így 265 literről 1132 literessé bővíthető a poggyásztér.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]
Divatos formai megoldások, de nagyon olcsónak tűnő anyagok jellemzik az utasteret

Jópofa és egyben praktikus megoldás a középkonzol kör formájú kezelőfelülete, ahonnan a klímát szabályozhatjuk, felette feláras navigáció kapott helyett, amely egy az egyben az elődből származik. Rekeszekből és pohártartókból jól áll a Micra, kesztyűtartóból is kettő van, de találni még tárolót az anyósülésben is. A jobban felszerelt Micrákat egy start-stop feliratú gombbal, a kevésbé felextrázottakat közönséges slusszkulccsal indíthatjuk be, aminek egy kissé szokatlan mormogás lesz az eredménye. Ennek oka, hogy az előddel együtt a négyhengeres motorok is eltűntek, az új Micra egy vadonatúj háromhengeres benzinmotor kapott. Az 1,2 literes motorból kerek 80 lóerőt és 110 newtonméternyi nyomatékot, azaz pont annyit hoztak ki, mint a leköszönő 1,2 literes négyhengeresből, nagy különbség viszont, hogy a katalógus alacsonyabb átlagfogyasztást (5,9 liter helyett 5 liter) és ezzel együtt kisebb károsanyag-kibocsátást ígér.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]
Csak benzinmotorokkal és ötajtós karosszériával lesz kapható

Az új motor működésén érezni, alaposan nyakon vágták az egyre szigorodó emissziós normákkal, gázadásra ugyan bíztatóan felpörög a háromhengeresek jellegzetes búgásával, de a fordulatot már nem a gázpedál felengedésével ejti, hanem a szoftverek parancsára, némi fáziskéséssel. A háromhengeres motor mellé egy vadonatúj, ötfokozatú váltót is kapott a Micra, bár lehet, hogy jobb lett volna a régit megtartani, mert az érzésre jobb volt, mint a hosszabb úton járó és akadozós új. Mindezek dacára jó móka vezetni Micrát, városban kellő lendületet biztosít a kis motor, amely hangjával elsősorban a volt Wartburg-tulajok szívébe lophatja be magát.

Nézze meg az új Micrát mozgásban is - gyári videó

Mivel a nemzetközi menetpróbát Dániában tartották, nem derült ki, hogy a futómű hogyan viselkedik rosszabb minőségű utakon - tehát nálunk milyen esélyei lennének -, az viszont igen, hogy a tempósabb kanyarokban lobog ugyan a Micra, de meglepően sokáig kapaszkodik, míg elkezdi tolni az elejét. Kellemes meglepetés volt a Micra új, fokozatmentes automata váltója is, amely egy négyfokozatú automatát küldött nyugdíjba, és rángatás nélkül, észrevétlenül teszi a dolgát; ha kell, pörgeti a motort, de ha csak csordogálunk, viccesen alacsony értéken tartja a fordulatot és ezzel együtt a fogyasztást is.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]
Az egyenes tetővonalnak köszönhetően sokat nőtt a hátsó fejtér

Rossz hír a dízelpártiaknak, hogy a jelenlegi tervek szerint nem lesz gázolajos Micra, amit azzal indokoltak a bemutatón, hogy az új benzinesek olyan takarékosak és tiszták, ami feleslegessé teszi a dízelmotorokat. Lesz viszont egy kompresszorral megvadított 99 lóerős, közvetlen befecskendezéses 1,2 literes és szintén háromhengeres benzinmotor, ám erre még legalább fél évet kell várni, mert csak a jövő márciusi Genfi Autószalonon mutatják be egy start-stop rendszerrel megfejelve.

Forrás: Nissan

Micrák Indiából

Az új Micra a Nissan teljesen új fejlesztésű, V kódnevű padlólemezére épül, amelyet úgy terveztek, hogy különböző felépítésű és méretű típusokhoz is használhassák, így csökkentve a gyártási költségeket. A Micra mellett ezt a platformot használja majd a következő generációs Note és egy új, kisméretű szedán is. A negyedik generációs Micra igazi világmodell lesz, több tucat országban árulják majd és Mexikóban, Kínában, Tájföldön és Indiában is gyártani fogják, hozzánk az indiai gyártású példányok érkeznek ez év novemberétől.


Suzuki SplashtSubaru Justy

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom:
1198 cm3. Furat/löket: 78/83,6 mm. Hengerek/szelepek száma: 3/12. Teljesítmény: 59 kW (80 LE)/6000. Nyomaték: 110 Nm/4000. Sebességváltó: ötfokozatú manuális (vagy fokozatmentes automata). Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/dob, ABS+EBD.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 3780/1665/1520 mm. Tengelytáv: 2450 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1470/1475 mm. Száraz tömeg: 915 kg. Terhelhetőség: 518 kg. Csomagtartó térfogata: 265-511 l. Üzemanyagtartály térfogata: 41 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 13,7 mp. Végsebesség: 170 km/óra. Gyári átlagfogyasztás: 5 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 115 g/km.