Morcos maradt a Chevy Aveo szériaváltozata

Vágólapra másolva!
Folyamatosan jelennek meg a hivatalos fényképek a Chevrolet jövőre megvásárolható újdonságairól, ezúttal az új Aveo szériaváltozatának első fotóit hozták nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!

Jövőre teljesen átalakul a koreai-amerikai márka európai modellkínálata. A Chevrolet a legnépszerűbb szegmensekben dobja piacra újdonságait, melyek sikerét már nem elsősorban a kedvező vételárra, hanem a figyelemfelkeltő formatervre bízza.

A Cruze ötajtós kivitele és az Orlando egyterű mellé megérkezett az új Aveo is, melynek előfutárát Amerikában láthatta először a nagyközönség.

A Detroiti Autószalonon leleplezett Aveo RS tanulmányautó a Cruze és a Spark látványos formai elemeit örökölte, melyeket tuningautókra jellemző módosítások tettek élénkebbé.

A marketing osztályon úgy döntöttek, hogy minden lehetséges részletet átmentenek a szériamodellre, így a végeredmény egy kifejezetten agresszív, dinamikus megjelenésű kisautó lett. Jól mutatnak a mára szinte teljesen feledésbe merült dupla kerek fényszórók, és segítenek háromajtósnak álcázni a karosszériát a Sparkon is bevetett rejtett kilincsek.

Ilyen külsővel elsősorban a fiatalok érdeklődésére számít a márka, de nem feledkeztek meg a konzervatív vevőkörről sem, nekik tartogatják a jövő nyáron debütáló lépcsőshátú kivitelt. Családosoknak jó hír, hogy a diszkontmodell-korszakból megmaradt praktikus megoldásokat sem hanyagolták el a tervezés során. Elődjénél hosszabb, szélesebb és tágasabb lett az új Aveo, csomagtere a kategória élvonalába tartozik. Minőségi anyagokra és egyedi részletekre számíthatnak a vásárlók, a gyorsasági motorokéra emlékeztető műszeregység és a színes műszerfal betétek az Aveóba is bekerülnek. Kifejezetten az európai vezetők igényei alapján hangolták a futóművet és a kormányzást, a mérnökök minden eddiginél merevebb karosszériát és jobb kezelhetőséget ígérnek.

Forrás: Chevrolet

A motortérbe változó szelepvezérlésű, időzített szelepnyitású benzinmotorok és közös nyomócsöves dízelek kerülnek. Az 1,2 literes egység 70 és 86 lóerővel is elérhető lesz a 100 lóerős 1,4 literes és a 115 lóerős 1,6 literes mellett. Az 1,3 literes dízel is két teljesítményszinttel, 75 és 95 lóerős változatban érkezik, takarékosságát start-stop elektronika javítja. Az öt- és hatfokozatú kézi váltón kívül a két erősebbik benzineshez hatfokozatú automata is rendelhető lesz, amelyet először épít városi kisautóba a Chevrolet. Élőben elsőként Párizsban találkozhatunk vele, jövőre azonban már a márkakereskedésekbe is megérkeznek az első bemutatóautók.