Maguktól leállhatnak a Volkswagen Jetták

Vágólapra másolva!
Vizsgálatot indított a Volkswagen Jetta aktuális generációja ellen az amerikai közlekedésbiztonsági szervezet.
Vágólapra másolva!

Több bejelentést is kapott az amerikai közlekedésbiztonsági szervezet a Volkswagen Jetta aktuális generációjával kapcsolatban, ezért vizsgálat indult a modell ellen. Összesen 38 ezer, 2009-ben gyártott dízelmotoros autó lehet érintett, amelyekkel kapcsolatban fennáll a veszély, hogy egyik pillanatról a másikra leállnak.

Egyelőre nem sikerült azonosítani a hiba okát, de feltételezések szerint az üzemanyag-ellátó rendszerben lehet a forrás. A meghibásodások kijavítása rendkívül költséges, az eddigi bejelentők rámutattak, hogy átszámítva több mint kétmillió forintba kerül az autók rendbetétele.