Koldusok és diákok szlalomoznak az autók között

Vágólapra másolva!
Kéregetők, szórólap- vagy termékminta osztók, erőszakos ablakmosók és virágárusok - naponta százával járkálnak az úttesten az autók között, ami balesetveszélyes és tilos. A munkavédelmi felügyelőség bírságolja a munkaadókat, a rendőrség előállítja a renitenseket, a Fedél Nélkül főszerkesztője személyesen jár ki az utakra, mégsem csökken észrevehetően a számuk. De miért nem? Egy világmárka termékét osztogató cégnél mindenesetre belső vizsgálatot indítottak a megkeresésünk után.
Vágólapra másolva!

Fotó: Hirling Bálint [origo]
A mozgáskorlátozottak még nagyobb veszélyben vannak az autók között

"A kamionos észre sem vette a virágárust, elsodorta, majd át is ment rajta" - emlékszik egy pár évvel ezelőtti halálestre Szécsi Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Közlekedésrendészeti osztályának vezetője, aki maga is kiment a Szerencs utca és az M3-as bevezető szakaszának kereszteződésébe a helyszíneléshez. Az őrnagy szerint nem ez volt az egyetlen olyan halálos baleset, ahol a lámpánál várakozó kocsik között szlalomozó kéregető, árus vagy reklámosztogató veszítette életét.

A személyi sérüléses közlekedési balesetek csaknem húsz százalékát még mindig a gyalogosok okozzák, de hogy ezek közül mennyiért felelősek az említettek, azt nem részletezik a rendőrségi statisztikák. Ami biztos: naponta több százan dolgoznak a fővárosi utak kereszteződéseiben, amit szigorúan tilt a KRESZ. Mégis, "mindenki próbálkozik ezzel" - fogalmazott Szécsi.

Valóban így van, elég volt egy hosszabb kanyart tenni a városban, gyorsan fotózhattunk szórólap- és termékminta osztogatókat, valamint kérés híján is dolgozó szélvédőmosókat, több helyen találkoztunk magyar és magyarul egyáltalán nem beszélő koldussal, és Fedél Nélkült (FN) szorongató kéregetőkkel. Pedig a rendőrségnek van egy csapata, amelynek csak az a dolga, hogy minden egyes nap körbejárja a fővárost, és büntesse, ha kell, begyűjtse a szabálytalankodókat.

A Fedél Nélkül-osztogatók kétharmada illegális

Leggyakrabban talán a gyűrött, ránézésre is lejárt hajléktalan-újsággal a kezükben pénzt kérőkkel találkozik az autós. "Ez a lehető legrosszabb a mi hivatalos terjesztőinknek, mert ezek az emberek koldulók, nem pedig hivatalos terjesztők" - panaszkodott az [origo]-nak Kepe Róbert FN-főszerkesztő. Kevesen tudják, de a hajléktalanok pénzkereseti lehetőségére létrehozott lapot az otthontalanok is pénzért vásárolják, darabját harminc forintért, amelyből minimum tízet meg kell venniük.

Ezek az emberek nem kéregetnek, valójában árulják az újságot, ezzel próbálnak némi pénzre szert tenni. Hivatásos terjesztőként fényvisszaverő mellényt és kitűzőt viselnek, félévente pedig a rendőrség - amellyel a balesetek miatt szinte napi kapcsolatban áll az FN - közlekedésbiztonsági oktatást tart nekik. Ami viszont a legfontosabb: amint a lap terjesztési szabályzata is tartalmazza, úttesten ők nem árusítanak, legfeljebb az útpadkán.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Járdáról szabad árulni. A Fedél Nélkült azonban nem csak a hivatásos árusok kínálják, az illegális terjesztőket pedig nem oktatja senki a szabályokra

"Körülbelül kétszer-háromszor több illegális terjesztő lehet, mint hivatalos" - állítja Kepe, aki munkatársaival véget nem érő küzdelmet folytat ellenük. "Odamegyünk hozzájuk, de a többség nem áll szóba velünk. Ilyenkor mindkét fél kerüli a konfliktust, de annyit azért időnként el tudunk érni, hogy amíg ott vagyunk, addig elmennek onnan. Később persze visszatérnek."

A hivatásos terjesztők valamivel biztonságosabb útpadkás újságárulása sem jó megoldás. Kepe szerint van olyan budai kerület ("nem árulom el a nevét"), amelyik a "fű kikoptatása miatt" rendszeresen szabálysértési eljárást kezdeményez a hajléktalanok ellen. Van arra is példa néhány terjesztőnél - közölte Kepe -, hogy egy-egy közterület-felügyelő vagy rendőr rendszeresen feljelenti ugyanazt az embert. "Ezekben az esetekben az lehet mögötte, hogy van közös múltjuk" - utal a főszerkesztő a korábbi konfliktus lehetőségére.

A fogdában már lábon járt a kerekesszékes koldus

Rengeteg az olyan kéregető is, aki egyszerűen csak a markát tartja. Egyesek közülük láthatóan ittasak is, ami még veszélyesebbé teszi a járművek közötti szlalomozást, pláne úgy, hogy a koldusok háttal a lámpának gyalogolnak a kocsisorban, majd azok elindulása után próbálnak kievickélni közülük.

Különösen veszélyes az effajta kéregetés a mozgáskorlátozott, botra támaszkodó vagy kerekesszékes koldulók részéről, akik között külföldiek is vannak. "Csak kicsit" - mondta ezt firtató kérdésünkre az egyik, az autók között bottal sántikáló fiatal lány, de a kérdésünkön kívül az égvilágon semmit nem értett mondandókból. "A tolószék sem stimmel mindig. Volt olyan közülük, aki a fogdában már járt" - mesélt rendőrségi tapasztalatokról Szécsi.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Az úttesten termékmintát osztó vagy ablakot mosó fiatalok is vétenek a KRESZ ellen

A rendőrjárőrök több mindent is megtesznek a helyzet javítása érdekében. Az őrnagy szerint figyelmeztetnek, és ha kell, a KRESZ "kisebb fokú megsértése miatt" helyszíni bírságot is kirónak. Felvetésünkre, miszerint feltételezhetően nem fizetik be ezt a hajléktalanok, Szécsi így reagált. "Ha nem fizetik be, akkor adó módjára kell behajtani". A külföldi koldulókat pedig rendszerint az illetékes kerületi kapitányságra szokták előállítani, amennyiben a felszólítás után tovább folytatják a szabálysértést.

Évekig szórólapoztak, feljelentették őket

Persze nem csak a koldusok, hanem egyes cégek kifejezett kérésére szórólaposztók, nem ritkán diákmunkások is flangálnak a kocsik között. A számos járműmárkát forgalmazó Duna Autó Zrt.-nek éveken át élő megbízási szerződése volt egy ügynökséggel arról, hogy sofőröknek osszák a reklámújságjukat. Néhány hete hagyták abba ezt a tevékenységet.

"Egyrészt hatékonysági problémák merültek fel több év után, másrészt az is hozzátartozik, hogy szólt a rendőrség" - fogalmazott Ormos István vezérigazgató. A cég szórólaposztóival több kerületben is konfliktusa volt a rendőrségnek, amiből feljelentés lett a hatóság részéről. Ormos tudomása szerint "egyetlen baleset sem volt, és jól jött a diákoknak az a kis pénz".

Cikkajánló

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Fotó: Mudra László [origo]

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Elvileg börtönbe csukhatók
az agresszív autósok

Nehéz a szabálytalankodó
biciklisekkel, motorosokkal

Csapvíz és akasztás -
trükkök a benzinkutakon



Más cégek is próbálkoznak, Szécsi szerint néhányan átlátszó trükkökkel. "Például a hőségriadóra hivatkozva hívtak, hogy vizet adnának az autósoknak. Persze mellette osztanának szórólapot is, adjunk nekik felmentést a KRESZ alól. Olyan nincs sem jogilag, sem gyakorlatilag, hogy felmentés a KRESZ alól" - idézett fel egy nyári esetet az őrnagy.

Azt is megkérdeztük, Szécsi Tibortól, el tudja-e képzelni, hogy egy-egy megbízó azt mondja a szórólaposztóknak, "bár hivatalosan nem mondhatom nektek, hogy a lámpánál várakozó kocsik sofőreinek osszátok az anyagot, de mégis így tegyetek, mert az hatékonyabb". A főrendőr így felelt: "Biztosan. Szerintem ez csak így lehetséges."

Úttesten dolgoztatnának a cégek

Immár három éve nem vállal úttestre kért promóciót az egyik legnagyobb diákmunka-közvetítő, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet - közölte az [origo]-val Virágh András képviseletvezető. Akkor kikérték a rendőrség véleményét, ők leírták, miért tiltja ezt a KRESZ, amit megvizsgált, majd jóváhagyott a saját jogi osztályuk is. Azóta nem vállalnak ilyen típusú munkát, pedig megbízó lenne bőven.

"Épp tegnap is volt két cég, akik kimondottan olyan szórólaposztással bíztak volna meg minket, hogy autós férfiaknak, úton kellett volna reklámanyagot szórni. Elutasítottuk őket" - mesélte Virágh. Ugyanakkor hozzátette: tudják, látják, hogy mások elvállalnak ilyen munkát.

A Fürge Diák hoszteszei - állította a képviseletvezető - maximum parkolós munkát vállalnak, azt is csak fényvisszaverő mellénybe öltöztetett fiatalokkal, és kizárólag abban az esetben, ha a parkoló tulajdonosa engedélyt ad rá.


Termékminta a sofőröknek

Próbakörünk során a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésében márkaszínekbe öltözött fiatalok egy jeges tea 150 ml-es termékmintáját osztogatták a pirosnál várakozó kocsik sofőreinek is, így mi is kaptunk. Megkérdeztük a gyártó Fővárosi Ásványvíz- és Üdítőipari Zrt.-t (FÁÜ), hogy az ő megrendelésükre osztják-e az úttesten a kóstolót, vagy az alvállalkozó döntése volt ez.

"A termékminta kiosztásának koncepciója és helyszíni egyeztetése a FÁÜ Zrt.-vel közösen történik, és célja, hogy a városi fogyasztókat felfrissítsük a meleg nyári napokon. A sampling (a termékminta szórása - a szerk.) operatív ellenőrzése és a szervezése az alvállalkozó feladata" - válaszolta Ágh Anikó márkamenedzser. Hozzátette: az üdítő osztása országos roadshow keretében, közterületi helyszíneken (parkok, fiatalok által látogatott gyülekezőhelyek), illetve fesztiválokon történik. "Az említett helyszínen a gyalogosok elérése volt a cél a villamosmegállóban és a Népstadion előtti téren."

Belső vizsgálat, majd büntetés

Amikor egy újabb levélben kiemeltük, hogy az úttesten várakozó autóban ülve kaptuk a kezünkbe a teát, és rákérdeztünk arra, hogy tisztában van-e a FÁÜ a KRESZ megsértésével, immár a Várnai és társa ügyvédi iroda nevében András Csaba hosszú levelét továbbította hozzánk a márkamenedzser.

Eszerint a FÁÜ és az alvállalkozó közti szerződésben a fenti helyszínek szerepeltek osztóhelyként, és a promóció a márka népszerűsítése mellett a fogyasztók szomjának oltását is szolgálta. A hoszteszek között szerződött diákok is voltak, akik felkészítése során felhívták a figyelmüket arra, hogy kizárólag a szerződésben meghatározott helyszíneken végezzék a munkájukat.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
A hoszteszek partizánakciója szabálytalan, de frissítőhöz juttatott sok autóst

Levelünk után belső vizsgálatot indítottak - írta András Csaba - annak kiderítésére, mi miként kaphattunk autóban ülve termékmintát. Erről azt írták, hogy "a járda és az úttest közvetlen közelségéből adódóan a piros lámpánál várakozó autósok részéről gyakori volt, hogy integetéssel, illetve kiszólással hozták a hoszteszek tudomására, hogy ők is szeretnének termékmintát kapni a tikkasztó hőségben. Emiatt fordulhatott elő, hogy a hosztesz önnek is adott termékmintát."

A levél ezt követően "nyomatékosan leszögezte", hogy a hoszteszeknek sem szóban, sem írásban nem adtak utasítást arra, hogy útkereszteződéseknél autósokat szolgáljanak ki. Az "eset a hoszteszek magánkezdeményezése, 'partizánakciója' volt. Az eset kivizsgálása során a hoszteszekkel szemben a szükséges lépéseket megtettük" - fejeződik be az ügyvédi levél.

Vidéken is probléma, milliós bírságokkal

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelősség (OMMF) is ellenőrzi a szórólapozókat, olykor egy-egy nagyobb akciót is szerveznek a rendőrökkel és közterület felügyelőkkel együtt. Egy ilyen fővárosi ellenőrzés tapasztalatairól számolt be Gedeon András OMMF-szóvivő.

A többnapos akció során naponta 15-20 kereszteződésben ellenőrizték a szórólaposztó diákok tevékenységét. "A helyszíni ellenőrzések során több esetben az általában személyazonosító iratokkal sem rendelkező diákok csak annyit nyilatkoztak, hogy ismeretlen személytől (vagy alkalmi ismerőstől) 1000-1500 Ft-ot kaptak a tevékenység elvégzéséért, és munkaszerződéssel nem rendelkeznek" - közölte Gedeon András.

De nem csak Budapesten, hanem vidéken is probléma ez. A szóvivő szerint az ártándi határátkelőhelyen is találtak a felügyelők szórólapozó, 15-16 éves diákokat az úttesten várakozó kamionok között. Gedeon elmondta, hogy "szerződés és szülői beleegyezés nélkül dolgoztak, márpedig ez 15 éveseknél kötelező".

Megemlített még a szóvivő egy békéscsabai ellenőrzést is. Itt a megyeszékhely munkaügyi felügyelői egy nap alatt 31 szabálytalanul foglalkoztatott 18 év alatti szórólapozó fiatalt találtak. Mint Gedeon elmondta, vidéken is számos alkalommal róttak ki több százezer forintos bírságot a fiatalok munkáltatóira. Volt olyan országos ellenőrzésük is, amelyen a kiszabott bírságok összege meghaladta a 6,5 millió forintot.