Praktikum mindenekfelett - különleges kombik Fiat 500-tól Aston Martinig

Vágólapra másolva!
Mielőtt a buszlimuzinok művészi szintre emelték a helykihasználást, a családos apukáknak és az iparosoknak nem volt más választásuk, vásárolniuk kellett egy praktikus kombit. Sok olyan gyártó vagy kisebb cég is készített ilyet, amelyekről ezt nem is gondolnánk. Aston Martin, Ferrari, Porsche - néhány az összeállításunkban szereplő meglepő kombik közül.
Vágólapra másolva!

A Shooting Brake-őrület

Sir David Brown 1947-ben a csődtől mentette meg az Aston Martint, amikor cége, a David Brown Limited a Lagondával és a Tickford karosszériaépítő műhellyel együtt megvásárolta a gondokkal küszködő brit manufaktúrát. A Brown-korszakban születtek meg a márka mai hírnevét megalapozó modellek, a tulajdonos monogramját megöröklő sorozat tagjai, köztük egy igazi sztárral, a DB5-tel, amely James Bond első és leghíresebb szuperautójaként világszerte ismertté vált. Brown szenvedélyes vadász volt, DB5-ösével azonban nem tudta magával vinni a puskáit, ráadásul hűséges kutyáinak sem tudott helyet szorítani a túrakupéban. Kérésére a Tickford elkészítette a világ első sportkombiját, amely a vadászatra és a karosszériaformára utaló Shooting Brake nevet kapta.

Aston Martin DB5 Shooting Brake (1963-1965)

Forrás: [origo]
Az első Shooting Brake az Aston Martin tulajdonosa, David Brown számára készült
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Az átépítés olyan jól sikerült, hogy Brown üzleti lehetőséget látott benne, és további tizenegy példányt gyártatott, melyeket kapacitásgondok miatt végül a Harold Radford Ltd. készített el. Az 1965-ös Párizsi Autószalonon bemutatott praktikus Aston mégsem lett igazán népszerű, ugyanis az átalakításnál csak a formára koncentráltak, a hátsó futóművet elfelejtették áttervezni, ezért a megpakolt DB5 a kanyarokban szinte kezelhetetlenné vált.

Forrás: Roos
Egyetlen példányban készült a Lagonda kombiváltozata

Külső cégek a DB6-ból és a DBS-ből is legyártottak néhány puttonyos kivitelt, a gyár azonban legközelebb 1992-ben épített négy Virage Shooting Brake-et a legendás előd emlékére. Csupán egyetlen példány készült a svájci Roos üzemében a V8 Vantage és a szemtelenül lapos Lagonda kombiból, pedig utóbbi bátran felvehette volna a versenyt a Daimler halottaskocsijával. A szükség és a vállalkozó kedv szülte karosszériaformára a többi márka is felfigyelt, és a Shooting Brake stílus az évek során újra és újra felbukkant az autógyártók kínálatában.


Reliant Scimitar GTE (1968-1995)

Forrás: Reliant
Piacra lépésekor formás autónak számított a Reliant Scimitar GTE

David Brown ötletét végül egy másik angol gyártó, a Mr. Bean sorozatból ismerős, viccesen borulékony háromkerekűjéről hírhedt Reliant tökéletesítette és kamatoztatta. Ford technikát hasznosító sportkupéjuk már négy kerékkel kapaszkodott az úthoz, és annak ellenére, hogy semmi sem különböztette meg a korszak többi angol autójától, egészen harmonikus lett a formája, és a kombi-kupé stílus újragondolása is jól sikerült. Laposabb szögben álló hátsó ablaka a hátranyúló tető ellenére dinamikussá tette a formát, így nem is kifejezetten kombinak, inkább csapott hátúnak tűnt. Kedvező ára mellett a királyi család is segített viszonylag kelendővé tenni a típust, Anna hercegnő egy Scimitar GTE-vel járt lovagolni, a tágas csomagtartóban minden felszerelését magával vihette.

Forrás: Middlebridge
Pályafutásának végén műanyag lökhárítókat erőltettek a hatvanas évekből származó formára

Évről-évre folyamatosan fejlesztették az autót, a formán is gyakran változtattak, ami egyre rosszabbat tett a Scimitar megjelenésének, laposabb, szögletesebb, és tohonyább lett. 1980-ig összesen tizenegyezer példány készült, majd lassan feledésbe merült. Egy ideig úgy tűnt, feltámad a túramodell, amikor a Middlebridge cég 1988-ban megvásárolta a GTE gyártósorát, végül hét év alatt összesen hetvenhét, műanyagelemekkel erőltetetten modernizált, Ford Scorpio-motoros Scimitar GTE gurult ki a gyárkapun. A sors iróniája, hogy a Middlebridge gyártmányok minősége messze meghaladta azt a szintet, amit a Reliant valaha is elért.


Volvo P1800 ES (1972-1973)

Forrás: Volvo
Igazi sláger volt a Volvo P1800 ES

Simon Templar Volvójából pusztán a gyártás utolsó előtti évében készült kombi-kupé kivitel, pedig egy hasonló tanulmány, a Rocket már 1968-ban bemutatkozott. A Reliant-ra éppen csak emlékeztető svéd Shooting Brake finom arányaival, egyetlen nagy hátsó szélvédőjével azonnal klasszikussá vált. Rögtönzött csomagtartójában elfértek a sportfelszerelések, és a stílusos megjelenés is garantált volt. Két év alatt a teljes gyártási darabszám hatodát, nyolcezer darabot készítettek és értékesítettek ebből a karosszériaváltozatból. A Volvo később két alkalommal is felélesztette a kombi-kupé formát és az üveglappal helyettesített csomagtartó ajtót. Elsőként egyik legizgalmasabb modelljénél, az 1987-től 1995-ig gyártott, bukólámpás 480 Turbónál, majd a jelenleg is kapható C30-asnál, amely nem több egy mutatós ferdehátúnál, mégis megtartotta a nagy elődök jellegzetes stílusjegyeit.


Ferrari 365 GTB Daytona (1975)

Forrás: [origo]
Amerikában készült a Ferrari Daytona praktikus változata

A hetvenes években többen is próbálkoztak Shooting Brake gyártással, a hivatalos tanulmányautók nagy része azonban örökre álom maradt. Egy lelkes tengerentúli Ferrari-kereskedő és autóversenyző, Luigi "Coco" Chinetti Jr. azonban megvalósította saját elképzelését, amikor 1975-ben Gene Garfinkle-lel és a jelenleg páncélautók gyártásával foglalkozó Bob Gittlemannel közösen megépítette a lenyűgöző Daytona kombi változatát. A továbbra is kupészerű, soha véget nem érő tetejű Ferrari hátsó kialakítását a Volvo 1968-as tanulmánya ihlette, egyetlen példánya a büszke tulajdonost boldogította.


Pontiac Firebird Type-K (1977)

Forrás: Pontiac
Inkább futurisztikus, mint szép a Pontiac Firebird Shooting Brake

Két évvel a praktikusabbá tett Ferrari után újabb bizarr, kombi felépítésű sportautó jelent meg a tengerentúlon, ezúttal hivatalos tanulmányként. A General Motorshoz tartozó Pontiac Motor Division a Pininfarinával rajzoltatta meg a népszerű Firebird Shooting Brake kivitelét, melynek üvegfalú farrésze és felnyitható oldalablakai kísértetiesen hasonlítottak az olasz származású autókereskedő kedvencére. Ez lett volna az egyetlen út egy sportkocsi átalakítására? Talán ezt a formai megoldást alkalmazták volna a többiek is, ha lettek volna annyira bátrak, hogy szerencsét próbálnak vele? Sajnos a Pontiacnak is inába szállt a bátorsága, és nem küldte gyártásba a futurisztikus tűzmadarat, így sosem tudhatjuk meg, hogy hangos siker vagy inkább csúfos bukás lett volna. A játék kedvéért 1986-ban a következő generáció zöldséges változatát is elkészítették.


Honda Accord Aerodeck (1985-1989)

Forrás: Honda
Az európai vásárlók kedvéért készült különleges karosszériaváltozat az Accordból

Amit nem a japánok találnak fel, azt rövid tanulmányozás és tökéletesítés után ők is bemutatják, és gyakran második forradalmat csinálnak vele. Ha nem is ostromolták meg a vevők a szalonokat az Accord Aerodeck változatáért, a nyolcvanas évek szögletes japán formavilágába tökéletesen sikerült a Hondának beleillesztenie a résmodell sorsra kárhoztatott Shooting Brake stílust. Mindent az európai vevőkért!


BMW Z3 Coupe (1998-2002)

Forrás: BMW
Kutyák utaztatásához hálót is fel lehetett akasztani a Z3 Coupe ülései mögé

Münchenben ritkán szakítja meg a tervezőmunkát panaszlevelek és éles kritikák olvasgatása, a tömény vezetési élményt garantáló Z3 roadster zárt kivitelének formaterve azonban egymagában annyi fanyalgást váltott ki világszerte, mint Chris Bangle teljes munkássága. Nem elég, hogy a fodrászok szolgálati autójának nevezték, ezeket a szokatlan arányokat nehezen értették meg a vásárlók. Pedig a bajorok csupán különlegesebbé és németesen praktikusabbá akarták tenni az E36-os 3-as sorozat műszaki alapjaira épített sportautót az addigra már szinte feledésbe merült kombi-kupé stílus felélesztésével. Négy év alatt végül az egész világon megszerették, a biztonság kedvéért azonban az utód tervezésekor a BMW inkább a hagyományos kupéforma mellett döntött.


Audi TT Shooting Brake Concept (2005)

Forrás: Audi
Shooting Brake tanulmány hívta fel a figyelmet 2005-ben az új Audi TT-re

Kritikából jutott bőven az Audi TT-nek is, így a második generáció tervezésekor alaposan át kellett alakítani a koncepciót. A végleges változat leleplezése előtt az Audi is elővette az egyedi megoldást, és nevén is nevezte a stílust. Valószínűleg sohasem tervezték a sorozatgyártást, pedig biztosan elkapkodták volna.


Mercedes-Benz Shooting Break Concept (2010)

Forrás: [origo]
Vajon T-Model is készül az új CLS-ből?

Idén mutatkozott be az új CLS-t beharangozó tanulmányautó, amely a kombi felépítés hangsúlyozására a más márkáknál gyakran alkalmazott "Break" utónevet kapta. Küszöbön a négyajtós kupé második generációjának bemutatója, talán egyszer a családi változat is megvásárolható lesz. (A tanulmányautóról szóló cikkünket itt olvashatja.)