Diszlexiájára fogta, hogy gyorshajtott

Vágólapra másolva!
Diszlexiával magyarázta gyorshajtását egy autós Nagy-Britanniában: azt mondta a rendőröknek, hogy nem érti a sebességmérőt.
Vágólapra másolva!

A 40 éves férfi 103 mérföldes - 165 kilométer/órás - sebességgel száguldott Falmer és Hollingury települések között, holott azon az úton 60 mérföld - 96 km/óra a megengedett tempómaximum. Ráadásul a kezével nem fogta elég biztonságosan a kormányt: cigarettázott és mutogatott a többi autósnak, akiket megelőzött. Utóbbiak egyike telefonált a rendőröknek. Amikor azok megállították a száguldót, a férfi olvasási problémáját hibáztatta, mondván, képtelen értelmezni a sebességmérő állását.

A rendőrök nemigen adtak hitelt szavának. A bíróság sem, és veszélyes vezetés miatt három évre bevonatta a férfi jogosítványát - adta hírül a Daily Telegraph című brit lap.