Kétajtós BMW M3-riválist készít a Mercedes

Vágólapra másolva!
Az új C-osztály kupé AMG-változatával közvetlen riválist szeretne állítani a Mercedes a BMW M3 kupénak és az Audi RS5-nek.
Vágólapra másolva!

Jövőre debütál a Mercedes kínálatában az új C-osztály kupé, melyből természetesen AMG-változat is készül. Ezt a kivitelt szeretné a BMW M3 és az Audi RS5 ellen küldeni a Mercedes, annak ellenére is, hogy csak amolyan átmeneti modell lesz a C-osztály új generációjának 2012 végén esedékes megérkezéséig.

Mivel hamarosan úgyis lecserélik, a Mercedes nem az új 5,5 literes, duplaturbós V8-ast, hanem a 6,2 literes szívómotort pakolja a C63 AMG-be az SLS AMG-ből ismert, hétfokozatú duplakuplungos váltóval párosítva.

Alapesetben 456 lóerősre hangolják a motort, de a frissített CL és S-osztály AMG mintájára készül Performance-csomag is, amely 30 lóerővel növeli a csúcsteljesítményt. Még ennél is erősebb lehet a még később érkező Black Series-változat, amely a régi CLK63 AMG Black Series utódja lehetne. Az biztos, hogy a C63 AMG kupé alapváltozata is erőben biztosan felülmúlja riválisait, de az még kétséges, hogy vezethetőségben és élményben is meghaladja-e majd a BMW M3-as szintjét.