1,2-es turbómotor a Kia Magentis utódjában

Vágólapra másolva!
Továbbra sem tudni, milyen néven érkezik a Kia Magentis utódja, motorpalettáján 1,2 literes motor is szerepelhet.
Vágólapra másolva!

Csak az biztos az új középkategóriás Kiával, az Amerikában Optimaként futó modellel kapcsolatban, hogy Európában nem Magentisként dobják piacra, az elnevezéshez kapcsolódó negatív előítéletek miatt. Felmerült, hogy az öreg kontinensen is Optima lesz az autó neve, de ez a Kia felmérései szerint nem tetszik a vevőkörnek.

Emiatt valószínűnek tűnik, hogy egy teljesen új elnevezés debütál a Kiánál, de hogy ez mi lehet, arról még találgatni sem nagyon lehet. Megtudta ugyanakkor az Autocar, hogy az itteni kínálatban 1,2 literes tubómotor is felbukkanhat, ráadásul a Volkswagen 1,4-es TSI-jét idéző, 150 lóerős csúcsteljesítménnyel.

Fontos szerepe lehet az új modellnek a Kia stratégiájában, Peter Schreyer főtervező korábbi nyilatkozata szerint kupé és kombi is készülhet az újdonságból.