Átemblémázzák a Mitsubishi ASX-et

Vágólapra másolva!
A Mitsubishi és a PSA együttműködési megállapodást kötött egy közepes méretű SUV gyártásáról. Ez annyit jelent, hogy új emblémákat kap a Mitsubishi ASX, Peugeot-ként és Citroënként is kapható lesz, francia dízelmotorral.
Vágólapra másolva!

A megállapodás értelmében egy már meglévő Mitsubishi-platform felhasználásával fejlesztenek ki egy közepes méretű SUV-t a Peugeot és a Citroën számára. 2012 elején vezetnék be Európában a márkák meghatározó stílsujegyeivel felruházott új kompakt szabadidő-autókat, amelyek nagyrészt megegyeznek az azonos padlólemezre épülő Mitsubishiével (RVR Japánban, ASX Európában).

A négy-, illetve kétkerékhajtású változatban gyártott Peugeot és Citroën járművekből várhatóan évente 50 ezer példány készül majd. A megállapodás szerint a PSA a csoport a Mitsubsihi új fejlesztésű, változó szelepvezérlésű, 1,8-as dízele helyett saját, 1.6-os HDi motorját használja fel saját modelljeihez. Kilométerenként 123 gramm szén-dioxid-kibocsátás a cél, a fogyasztás 4,7 liter lenne a kétkerékhajtású változat esetén.

Ez már a negyedik együttműködési megállapodás a két partner között. Az elsőt 2005-ben kötötték a Mitsubishi Outlander, a Peugeot 4007 és a Citroën C-Crosser SUV-modellek gyártására, ezt követte az Oroszországban frissen felavatott, új közös gyártóüzem létesítése. A harmadik megállapodás a Mitsubishi I-MiEV alapján kifejlesztett Peugeot iOn és Citroën C-Zero elektromos autókról szól, amelyeket 2010 végétől kezdenek forgalmazni Európában.