Hat új modell a Ferraritól 2013-ig

Vágólapra másolva!
2013-ig hat új modellt, köztük az Enzo szuperautó utódját és a 458 Italia sportosabb változatát mutatja be a Ferrari.
Vágólapra másolva!

Komoly szerepet kapott a Fiat-csoport új ötéves tervében a Ferrari, Maranellóban hat új modell készül 2013-ig, köztük az Enzo szuperautó utódja és a 458 Italia sportosabb változata. Elsőként a 458 nyitott tetős kivitele érkezik majd, 2011-re tervezik a Spider premierjét, hasonlóan a 612 Scaglietti új változatához. Valószínűleg utóbbi kínálatában mutatkozik be a Ferrari első hibrid hajtáslánca, ehhez a modellhez passzolnak leginkább a tervek.

F151 kódnéven fejlesztik az új 612-t, arról azonban nincs hír, hogy a szériaváltozat milyen elnevezéssel érkezik a márkakereskedésekbe. 2012-ben leplezik le az új Enzo szuperautót, nyolc évvel az első generáció gyártásának leállítása után, közvetlen befecskendezéses duplaturbós V8-as vagy V6-os motort kaphat a sportkocsi.

Az Enzón debütálhatnak a Ferrari új aerodinamikai megoldásai, egy aktív rendszer érkezésére lehet számítani, mely a levegő pumpálásával képes befolyásolni az autó alatti légáramlatokat, növelve a leszorítóerőt. 2012-ben jön a vadiúj, F152-ként fejlesztett új 599 GTB.

2013-ra tervezik a California frissítését, ezt egyelőre California M-ként emlegetik, utolsóként pedig a sportosabb 458-ról hull le a lepel, amelyet várhatóan Scuderiaként mutatnak be. Crossovert 2013-ig biztosan nem készít a márka.