Hatmillió új autó a Fiattól 2014-re

Vágólapra másolva!
Sergio Marchionne, a Fiat-Chrysler szövetség vezetője nyilvánosságra hozta a konszern közeljövőre vonatkozó terveit, 2014-re hatmillió új autó érkezik.
Vágólapra másolva!

Marchionne meg van győződve róla, hogy ez a mennyiség a minimum ahhoz, hogy egy gyár túlélje a nehézségeket és esélye legyen a folyamatos növekedésre. Globális márka lesz a Jeepből, a Chryslert pedig ezentúl a Lancia testvérmárkájaként forgalmazzák Európában. Dodge márkanév alatt csak olyan csúcsmodelleket visznek Amerikán kívülre, mint amilyen a Challanger, az Alfa Romeo piacra kerül a tengerentúlon is.

Fiat Industrial SpA néven új céget alapítanak a haszonjármű és mezőgazdasági részleg számára, ennek eredményét külön értékelik majd. Saját termelését a mostani évi 1,6 millió darabról 2,2 millióra szeretné felfuttatni a Fiat, az Alfa félmilliója mellett a Lancia/Chryslertől 300 ezres értékesítést várnak.

2011-ben érkezik az új Panda és egy SUV a Dodge Journey alapjain, 2012-ben új szuperminit mutatnak be, ez a brazíliai Unóból készülhet. Szintén 2012-ben hull le a lepel egy új kompakt egyterűről, illetve egy Jetta-méretű szedánról is. 2013-ban leplezik le a Seicento helyére lépő új városi autót, valamint a Punto Evo és a Bravo utódját. Utóbbi a Giulietta új fejlesztésű padlólemezére épül majd.

A Chrysler/Lancia az Ypsilon ötajtós utódjával és a Grand Voyager egyterűvel indít 2011-ben, 2012-ben alsó-középkategóriás szedán, ferdehátú és kombi érkezik, mind a konszern kompakt platformjára építkezve. A Bravo-alapú Lancia Delta 2013 végéig marad a kínálatban. Három év múlva debütál egy nagy, luxus szabadidő-autó, valamint a Chrysler bemutat egy új középkategóriás szedánt, de ezt elsősorban az amerikai piacra szánják.

Az átszervezés eredményeként több modell is búcsúzik, köztük a Croma, az Ulysse és jelenlegi formájában a Multipla egyterű is. Idén jön az új Jeep Grand Cherokee, jövőre a frissített Wrangler, Patriot és Compass debütál. 2013 egy új, Golf-méretű szabadidő-autó és a friss Cherokee éve. A Fiat tervezett hatmilliós értékesítésének fele három új globális platformra, a "Minire", a "Smallra" és a "Compactra" épül majd, amelyek mindent lefednek a Pandától az Alfa 159 utódjáig.