Hibrid kínai luxusautó a Citroëntől

Vágólapra másolva!
Jövő hónapban, a Sanghaji Autószalonon mutatja be a Citroën a Metropolis névre keresztelt luxusautó-tanulmányt, amelyet teljes egészében a kínai részleg tervezett.
Vágólapra másolva!

Metropolis néven mutat be luxusautó-tanulmányt a Citroën a Sanghaji Autószalonon, az újdonság 5,3 méteres hosszával a nyújtott tengelytávú Mercedes S osztályon és Audi A8-on is túlnyúlik. Szélessége a Maybach 62-höz hasonlóan két méter, a tanulmány segítségével egy teljesen új piacot hódíthat meg a francia gyártó.

Globálisan már most is Kína a második legfontosabb piac a Citroën számára, luxuslimuzinnal azonban eddig nem volt jelen az országban. Pedig a kínaiak imádják a tágas, nagy méretű luxusautókat, az A8 L Pekingben mutatkozik be, ugyanitt debütál a nyújtott tengelytávú 5-ös BMW és a frissített Volkswagen Phaeton is.

A Metropolis az első olyan modell, amelyet a PSA sanghaji központja tervezett és fejlesztett, turbinaszerű könnyűfém felnijei 21 colosak, 265/35-ös méretű gumikkal. Alapjait a PSA 3-as platformja adja, melyre a C6 és a Peugeot 407 is épül, Kínában a Dongfeng Autóval együttműködve épít autókat erre a padlólemezre a PSA.

Hibrid hajtáslánc került a Metropolisba, egy szokatlan kialakítású, kétliteres, feltehetően turbós V6-os benzinmotort építettek a változó teljesítményű elektromotor mellé. Utóbbi 56-96 lóerővel segít be az igényektől függően, a kétliteres blokk 276 lóerőt és 375 Nm-es nyomatékot tud. Túltöltéssel, együttesen akár 466 lóerő is lehet az autó teljesítménye, a nyomaték 430 Nm-re ugorhat fel. Hétfokozatú duplakuplungos váltó gondoskodik az erőátvitelről, mind a négy kerék hajtott.

A Citroën szerint az autó teljesítménye egy négyliteres V8-asét idézi, miközben kilométerenként kevesebb mint 70 gramm szén-dioxidot bocsát ki. Várhatóan csak Kínában kerül piacra.