Szuperegyüttműködésből születnek meg az új Smartok

Vágólapra másolva!
Hármas együttműködésből, a Daimler, a Renault és a Nissan összefogásából születik majd meg a Smart Fortwo és Forfour utódja, a három gyár mini- és kisautókat, valamint új motorgenerációt fejleszt közösen.
Vágólapra másolva!

Együttműködési szerződést írt alá a Daimler, a Renault és a Nissan, a három gyár mini- és kisautók közös gyártására fogott össze. Régóta nem titok, hogy a Daimler a Renault-val közösen szeretné kifejleszteni a Smart Fortwo utódját, apró meglepetést csupán az jelent, hogy a Nissan is besegít majd a munkába.

Nemcsak a Fortwo utódja születik majd meg az együttműködésből, egy új négyülésesre is szüksége van a Daimlernek Joachim Schmidt, az üzemi tanács elnöke szerint. 2013-ban vagy 2014-ben jelenhet meg az új Fortwo, formailag kevés újdonsággal, az új Forfour azonban a tervek szerint tipikus Smart lesz, nem pedig egy teljesen szokásos, ellenben nagyon drága kisautó, a kisebb modellhez hasonlóan például farmotoros kialakítással tervezik.

Valószínűleg Renault- és Nissan-logóval is elkészülnek az autók, amelyek mellett új motorcsaládot is fejleszt a három gyár. Háromhengeres generációról van szó, a blokkok maximális teljesítménye 1,2 liter lehet. Közösen készíthetik el az érintettek az új A és B osztály motorjait is, négyhengeres blokkokról van szó, akár 1,6 literes lökettérfogattal.

Összefogást terveznek a gyárak az elektromos hajtásláncok, illetve a kishaszonjárművek területén is: a Daimler a Kangoo alapjaira készítene új modellt, amelyet a Sprinter és a Viano alá pozícionálhatna, és amellyel felvehetné a verseny a Volkswagen Caddyvel.