Latvala vezet Jordániában

Vágólapra másolva!
Ahogy várható volt, nem a Loebé vagy Hirvonené volt a főszerep a Jordán-rali nyitó napján. Hét szakasz után Latvala vezet Ogier előtt.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP

Jordániában mindenki a szívén viseli a futam sorsát, a rajt is a legnagyobb hatalmasságok jelenlétében zajlott


A futam előtt számított arra Loeb, hogy első rajtpozíciója miatt hátrányban lesz a többiekkel szemben. Hogy félelme nem volt alaptalan, már az első gyorsaságin bebizonyosodott: csak a hatodik időt érte el, míg legnagyobb vetélytársa, Hirvonen még rosszabbul, egy nyolcadik idővel kezdett, mivel megpördült. A szakaszt Latvala nyerte, minimális különbséggel Petter Solberg, Sordo és Ogier előtt. A második, hosszabb pályán is a fiatal finn száguldott végig a leggyorsabban, megint csak Solberg előtt. Loeb és Hirvonen teljesen egyforma időt értek el, és ekkorra nagyjából ki is rajzolódtak az erőviszonyok: az említett hat pilóta mérkőzik a dobogós helyekért, a többiek legfeljebb a hetedik helyről álmodhatnak. Még a murván egyébként néha nagyon gyors Henning Solberg és Wilson sem tudták tartani a lépést a többiekkel, pedig ők igazán remek helyen indultak.

Következett a nap leghosszabb gyorsaságija, ahol Sordo leiskolázta a mezőnyt, és ezzel át is vette a vezetést. Mögötte Solberg és Latvala következtek, Ogier már kissé, Loeb és Hirvonen pedig jobban kezdtek lemaradni tőlük. A negyedik pályán Solberg megszerezte első szakaszgyőzelmét a versenyen, ám mégsem ő, hanem Latvala ért vezető pozícióban a szervizparkba. Jellemző volt a küzdelem hevességére, hogy közte, és a harmadik Solberg között (a második Sordo volt ekkor) mindössze 1,5 másodperc volt. A jordániai forgalmi dugók miatt egyébként Latvala és Solberg is elkéstek egy időellenőrzőből, tíz-tíz másodperc büntetést kaptak, de később ezt jóváírták nekik.

Forrás: AFP

Egész nap hiba nélkül autózott Latvala, ezt is várják tőle a Fordnál. Szombaton nehéz dolga lesz, ő rajtol elsőként


Délutánra három szakasz maradt, és némileg kevesebb por. Kellemes, 25 fok körüli hőmérsékletben folytatódott a rali, ennél jóval melegebb időt vártak meteorológusok. A fordosok egy kettős győzelemmel nyitottak: Latvala mögött Hirvonen érkezett, és kezdte meg ezzel a felzárkózást. A négy Citroën csak utánuk következett, Solberg és Sordo cseréltek helyet a második illetve harmadik helyen. A hosszú pálya ezúttal Solberg sikerét hozta, a norvég megháláta csapatának, hogy megkapta a legújabb fejlesztéseket a C4 WRC. A záró szakasz előtt Loeb és Hirvonen még mindig "csak" az ötödik és a hatodik helyen álltak, de a laza talajból, és a másnapi rajtsorrend jelentőségéből adódóan lehetett számítani némi taktikázásra.

A csapatok utasításainak értelmében Ogiernek a szakaszt egyébként megnyerő Loeb előtt kellett maradnia, Sordónak viszont Hirvonen mögött, Petter Solberg pedig a saját szakállára lassított le a cél előtt. Latvala viszont tövig nyomta a gázt, így a nap végén kényelmesnek tűnő félperces előnnyel várhatja a folytatást. Mögötte nagy a tömörülés, Ogier, Solberg, Loeb, Hirvonen és Sordo 15 másodpercen belül állnak egymáshoz képest. A hetedik Henning Solberg és a nyolcadik Wilson már alaposan lemaradtak, ám még így is jócskán megelőzik Villagrát, illetve a nap folyamán több hibát is vétő Räikkönent. A finnt az SWRC mezőnye is meg-megelőzte, de nap végére már egész jól belejött a murvás versenyzésbe.

A S2000-es autók között Andersson kezdett a legjobban, abszolút nyolcadik ideje is volt, de a harmadik szakaszon odacsapta autóját. Ez után a helyi viszonyokat igen jól ismerő Al-Attiyah vezetett, de ő is kiesett, sőt, szép lassan két főre fogyatkozott az eredetileg kilencfős gárda. Sousa és Pons a túlélők, ebben a sorrendben készülnek a szombatra, a többiek a szuperrali-szabályok szerinti büntetésekkel állhatnak vissza majd. PWRC-ben megbízhatóbbak voltak az autók, Flodin és a Subaru egyelőre a leggyorsabb, de igen szoros az állás, Semerád és Araújo a sarkában vannak.

Forrás: AFP

Szokásától eltérően ezúttal Petter Solberg is taktikázott, és lelassított az utolsó szakasz végén. Ezek szerint érez magában erőt ahhoz, hogy szombaton is gyorsaságikat nyerjen, ahogy pénteken is tette


A Jordán-rali második napja kivételesen nehéznek ígérkezik, kétszer is szerepel a 41 kilométeres Jordán-folyó szakasz, amelyen lehet, hogy el is dől majd a verseny sorsa.

A verseny állása:

1.Latvala/Anttila Ford Focus RS WRC1:11:31,5
2.Ogier/IngrassiaCitroën C4 WRC +30,2
3.Loeb/IngrassiaCitroën C4 WRC +31,2
4.P. Solberg/MillsCitroën C4 WRC +32,5
5.Hirvonen/LehtinenFord Focus RS WRC +42,2
6.Sordo/MartiCitroën C4 WRC +45,4
7.H. Solberg/Minor Ford Focus RS WRC +1:20,9
8. Wilson/ScottFord Focus RS WRC +2:01,1
9.Villagra/Perez-CompancFord Focus RS WRC+2:48,2
10.Räikkönen/LindströmCitroën C4 WRC +3:50,5

A verseny állása, SWRC:

1.Sousa/RodriguezFord Fiesta S2000 1:15:54,2
2.Pons/HaroFord Fiesta S2000 +12,1
3.Kosciuszko/SzczepaniakFord Fiesta S2000 +9:38,7

A verseny állása, PWRC:

1.Flodin/Bergsten Subaru Impreza STi 1:16:04,7
2.Semerád/CeplechaMitsubishi Lancer Evo IX+9,4
3.Araújo/MiguelMitsubishi Lancer Evo X+12,3