Jól fogyott, és mégis - Nissan Qashqai 2010 menetpróba

Vágólapra másolva!
Habár a Qashqai sikere nem indokolta a ráncfelvarrást, a szigorú életciklus-program miatt három évvel a bemutatója után a Nissan mégis felújította Golf-méretű öszvérmodelljét. A technika nagyrészt változatlan, a külső és a belső viszont szebb lett.
Vágólapra másolva!

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Jól illik az új orr a Qashqai egyéniségéhez
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Talán a gömbölyű Almera és a delfinorrú Primera sikertelensége miatt döntöttek úgy a Nissannál pár éve, hogy a normál személyautók helyett az öszvérmodellekre (crossoverekre) és a kemény terepjárókra koncentrálnak, meglovagolva az európai vásárlók egyre fokozódó szabadidőautó-igényét. Csak két kategória, a kisautók és a sportautók jelentenek kivételt ez alól, így a Micra, és a rá épülő Note, a Z-sorozat, és a GT-R a kínálat szerves része maradt.

Pár éve még merésznek tűnt a japánok elképzelése, de az idő őket igazolta: az Almerát leváltó Qashqai hatalmas siker lett Európa-szerte, három év alatt már 542 ezer kelt el belőle. A Nagy-Britanniában található sunderlandi gyárban egy harmadik műszakot is be kellett indítani, de így is több a megrendelésük, mint amennyit gyártani tudnak belőle. Biztos, ami biztos alapon azért egy ideig a Mexikóban gyártott, hasonló méretű Tiidát is kínálták párhuzamosan a Qashqai mellett, de az legfeljebb a márkahű nyugdíjasok érdeklődését keltette fel, abból pedig nagy bevételre nem lehetett számítani. Hamar el is tűnt az európai kínálatból minden idők egyik legrondább Nissanja, teret adva a Qashqai hódításának.

Fotó: Gulyás Péter [origo]
A "mágneses piros" szín a modellfrissítéssel jött a 17 colos felnivel együtt


A kompakt crossover titka egyszerű: masszív terepjárónak néz ki, de valójában csak egy emelt személyautó, az ára és a vezethetősége is a normál alsó-középkategóriás autókéhoz hasonló. Magas vezetőüléséből könnyű átlátni a forgalmat, ezért a nők is kedvelik, átlagosnál nagyobb hasmagassága miatt pedig könnyen mászik fel a legkegyetlenebb padkákra is. Masszív, robusztus kinézete nem párosul lomhasággal és nagy fogyasztással, így az SUV-k és a személyautók előnyös tulajdonságait sikeresen elegyíti. Terepre persze nem való, mert összkerékhajtása a legegyszerűbb fajta: alaphelyzetben csak elöl hajt, és sem felezője, sem elektromos, sem mechanikus differenciálzárja sincs.

Arra a legbüszkébbek a Nissannál, hogy a Qashqai vevői közül csak minden ötödik vezetett régebben is Nissant, a többi vásárló más márkától pártolt át hozzájuk. Arról ugyan nem beszéltek, hogy a régi, konzervatív ízlésű ügyfélkör mit szólt a váltáshoz, de a Tiida sikertelensége láttán ők valószínűleg már egy Kia Cee'ddel vagy egy Toyota Corollával koptatják az aszfaltot.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Nem kihúzható kerékpártartó, csak diffúzor-utánzat. LED-esek a lámpák


Időközben lefelé bővült a gyártó crossover-kínálata az októberben érkungező, sokak számára emészthetetlen, mások számára viszont forradalmi formájú Juke-kal, így a Qashqait is kissé át kellett pozícionálni, amihez a formán is változtatni kellett. Konzervatívabb, felnőttesebb megjelenés volt a cél, ennek érdekében szűkebbre húzott fényszórókkal, markánsabb hűtőmaszkkal látták el a húzómodellt, az új elemek talán még jobban is illenek az eredeti alapformába, mint a régiek. Ritkaság ez, a ráncfelvarrások általában sikeresen törik meg egy alapvetően harmonikus forma egységét, gondoljunk csak az új Renault Clióra, a Skoda Octaviára, de korábban az Alfa Romeo 147-es faceliftje is sok munkát adott az ízlésrendőrségnek.

Hátul változatlan formájúak a lámpák, csak a burájuk változott piros-fehérre, éjszaka azonban már LED-ek világítanak bennük, jellegzetes bumeráng-alakot kirajzolva, hogy könnyen felismerhető legyen a frissített verzió. Három százalékkal javult a légellenállás a szűkebb illesztési hézagoknak, az új hátsó szpojlernek és az alsó burkolólemezeknek köszönhetően, ami nemcsak a fogyasztásra, hanem a szélzajra is jó hatással van. Ugyan a 0,33-as érték még így is az egyik legrosszabb az alsó-középkategóriában, a magas építésű autók között azonban már jónak számít.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Szebbek a műszerek, több a rekesz, a navigáció lejjebb költözött


Belül sem forradalmiak a változások, szebbek lettek a számok az immár krómgyűrűvel díszített műszerekben, a vízhőfokmérő és az üzemanyagszint-jelző is analóggá változott, a két óra közé pedig egy új kijelző költözött, amelyen a fedélzeti számítógép adatai hívhatók le. Sajnos a navigációs információk itt nem jelennek meg, kizárólag a végre szervesen a középkonzolba integrált érintőképernyős kijelzőn. A Nissan Connect navigációs rendszere egyébként minden második eladott Qashqaiban benne van, ami nem csoda, mert jól működik, 220 ezer forintos felára nem vészes, és ebben a csomagban már a tolatókamera, az USB- és iPod csatlakozó is benne van. Majd elfelejtettem, hogy több lett a tárolórekesz is, a műszerfal felső részét pedig már puha tapintású gumibevonat burkolja.

Vezetés közben feltűnő volt, mennyivel csendesebb lett a felfrissített modell a réginél, a kétliteres Renault dízelmotor állandó tempónál gyakorlatilag hang nélkül dolgozott, csak hidegen és gyorsításkor lehetett hallani kerepelését. Szokás szerint a bűvös NVH (noise, vibration, harsness - zaj, vibráció, nyersesség) javítására koncentráltak a mérnökök, több hangszigetelést építettek be a tűzfal mögé, a váltóalagútba, a tetőoszlopokba és a padlóba, valamint áttervezték az oldalablakok szigetelését. A dízel modelleken még a hangszigetelő szélvédő is hozzájárul az utastér csendességéhez, ilyet korábban csak a Volkswagen Golf hatodik nemzedéke kínált a kategóriában.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Benzineshez a kézi váltót válasszák, ne a CVT-t. Lehetne nagyobb a fejtér


Nem sokat változott a vezetési élmény a korábbi verziókhoz képest, pedig a modellfrissítés utáni Qashqaiokban feszesebb lengéscsillapítók dolgoznak, és az elektromos szervokormányt is átkalibrálták. Ezek alig voltak érezhetőek a menetpróbán, a kormányzás továbbra is kellően gyorsnak és közvetlennek, a futómű pedig stabilnak mondható, maradandó vezetési élményt azonban továbbra sem ebben az autóban kell keresni, már csak a nagy tömeg miatt sem. A menetpróbán kapott kétliteres dízel összkerékhajtással és automatikus váltóval már közel 1,7 tonnát nyomott, ami nem kevés egy 4,33 méter hosszú kompakttól, igaz, az elsőkerék-meghajtású 1,6-os alapmodell ennél közel négy mázsával könnyebb. Aki normál személyautóból ül át a Qashqaiba, annak kissé nagyobb oldaldőlésre kell felkészülnie kanyarban, mivel a súlypont is magasabban van, más hátrány nem érezhető.

A változatlan motorkínálattal (1,6-os és kétliteres benzines 115 és 140 lóerővel, 1,5-ös és kétliteres dízel 106 és 150 lóerővel) érkező modellfrissített Qashqai már elérhető Magyarországon is, de továbbra sem olcsó. Ugyan az 1,6-os, elsőkerekes alapmodell már ötmillió forinttól elérhető, a gazdagon felextrázott, kétliteres dízel összkerékhajtással és automatikus váltóval azonban már közel kilencmillió forintba kerül. Egyszerre újult meg a Qashqai+2 a kisebb testvérrel, a hétüléses verzió felára motortól függően 5-600 ezer forint.