Tanulmányként jön a hibrid 5-ös BMW

Vágólapra másolva!
Tanulmányként mutatkozik be a Genfi Autószalonon az 5-ös BMW hibrid változata, a soros, hathengeres benzines és elektromotor kettőse igéretes kombinációnak tűnik.
Vágólapra másolva!

Concept 5 Series Active Hybrid néven mutatja be az 5-ös tanulmánynak szánt hibrid változatát a BMW, soros, hathengeres benzines blokkot kombináltak elektromotorral. Azt állítják a bajorok, hogy az X6 és a 7-es limuzinban használt technológiát fejlesztették tovább, ennek köszönhetően tíz százalékkal sikerült csökkenteni az ezúttal 306 lóerős együttes teljesítményű rendszer fogyasztását és károsanyag-kibocsátását.

Pontos adatokat a BMW nem hozott nyilvánosságra, mindenesetre a 7-esben 9,4 litert fogyaszt a 465 lóerős teljesítményű hajtáslánc. A 7-esből ismert, nyolcfokozatú ZF-automata váltót és állófűtést is megkapta a hibrid 5-ös, természetesen van start-stop rendszer is. Gyorsításnál extra löketet ad az elektromotor, de rövid ideig tisztán elektromos hajtással is képes működni a hibrid 5-ös.

A 40 kW-os villanymotort a hathengeres blokk és a váltó közé építették be, elektronika felügyeli az autó aktuális súlyát és a pillanatnyi helyzetnek megfelelően gondoskodik a csomagtartóba épített akkumulátorok töltéséről.