Kihagyott ziccer - Toyota Auris 2010 menetpróba

Vágólapra másolva!
A Toyota három év után varrta fel az Auris ráncait, de olyan óvatosan, hogy alig változott valami. Új fejlesztések beillesztése helyett csak átfésült megjelenést és kisebb károsanyag-kibocsátást kapunk. A modellfrissítés egyetlen szenzációja a Prius-technikával szerelt, de annál állítólag olcsóbb hibrid verzió, ez azonban csak fél év csúszással, nyárra érkezik meg.
Vágólapra másolva!

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Kevésbé merész az új lökhárító, az új kék szín jól mutat
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Már három éve kapható a Toyota alsó-középkategóriás modellje, ezalatt nem lett olyan meghatározó része az utcaképnek, mint elődje, a Corolla. Eredetileg az volt a japánok célja, hogy a névváltással (a ferdehátú Corollákat Aurisszá keresztelték, a szedán maradt Corolla) egy új vevőkört is megszólítsanak, azokat, akiknél a dizájn legalább annyit nyom a latba vásárlásnál, mint a helykínálat vagy a megbízhatóság. Utóbbiakkal nem is volt gond (leszámítva a gázpedál-visszahívást, ami bizony az Aurist is érinti), de a 2007-ben divatosnak és modernnek szánt formaterv nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a fiatal vevők továbbra sem rohamozták meg a kereskedéseket.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

A lemezek a régiek, a lámpák újak. Tetőszpojler is van


Bevezetésekor még 4,1 százalékos piaci részesedést sikerült elérnie az európai piacon a kompaktok között, de az újdonság varázsa hamar elillant, és a részesedés is visszaesett 3 százalékosra, ebben persze nincs benne az aktuális, kizárólag négyajtósként elérhető Corolla értékesítése. A régi név örököse azonos műszaki tartalma ellenére továbbra is konzervatívabb, hagyományos Toyota-értékeket kereső vevőket célozza meg, meglehetősen sikerrel, itthon több is fogyott belőle, mint a ferdehátú Aurisból. A szedán frissítése egyébként két hónap múlva várható.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Megjelent egy krómcsík a rendszám fölött


A Toyota közvélemény-kutatásaiból az derült ki, hogy a kényes európai vásárlók elsősorban az attraktív megjelenést, a sportos vezetési élményt, és a minőségi anyagokat hiányolták eddig az Aurisból - tegyük hozzá, joggal -, a motorokkal, a szolgáltatásokkal és a helykínálattal elégedettek voltak. Ennek megfelelően a modellfrissítés egyik legfőbb célja az volt, hogy a külső megjelenésen javítson. Természetesen csak az olcsón változtatható műanyag részeket és a motorháztetőt cserélték le, a gyárak présgépei ugyanazokat a fémlemezeket ontják magukból ezután is.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=DowD0B0ZGC1vwDep


Elöl-hátul új lökhárítókat kapott a modell, ezért hossza is megnőtt 25 mm-rel, a fényszórók formája valamivel agresszívabb lett, és a hűtőmaszk is jobban illeszkedik az új Avensisszel és a Versóval elkezdett formanyelvbe. Négy új színt, tetőszpojlert és új felniket is kapott a kompakt Toyota, és megjelent egy visszafogottan sportos optikai csomag is, elsősorban a fiatal vevők kedvéért. Tényleg jobban mutat a 2010-es modellévű verzió, a különbség azonban csak akkor igazán szembetűnő, ha egymás mellé állítják a régit és az újat.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Könnyebben befogadható az új megjelenés


Belül sem voltak mélyreható módosítások, megmaradt a kemény műanyagból készült, emelt középkonzol, ami már az Auris védjegye, de a vevők visszajelzései miatt a kézifékkart hagyományosra cserélték, és a két első ülés közötti tárolót is megemelték öt centiméterrel, hogy végre könyöklőként is lehessen használni. Ami fontos még, hogy puha borítást húztak a kesztyűtartó fedelére és a műszerek árnyékolójára, lapított aljú, jobb fogású kormányt szereltek a régi helyére, és végre USB-csatlakozó is került a kesztyűtartóba.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

A Corolla belseje még unalmasabb, ott nincs magas középkonzol


Aki szeretne, már alcantara kárpitozást is kérhet, és a háromdimenziós Optitron műszerfalat is csak a jobban felszerelt változatok kapják meg, de már fehér háttérvilágítással a könnyebb leolvashatóság kedvéért. Megjelent az extralistán a kivehető, a fixen beépített gyári rendszernél olcsóbb, rádióval egybeépített TomTom navigáció, ennek kezelése az apró gombok miatt kissé körülményes, de megszokható. A helykínálat továbbra is nagyvonalú, a viszonylag magas tető miatt kényelmesen lehet ülni hátul is, és a 350 literes csomagtartó is hozza a kategória átlagát.