Sok a jóból - BMW 5-ös menetpróba

Vágólapra másolva!
Az 5-ös BMW-nél mindig is az volt a gyártó célja, hogy olyan jó legyen vezetni, mint a 3-ast, és olyan kényelmes legyen, mint a 7-es. A legújabb, F10-es nemzedék menetpróbáján kiderült, hogy már jóval közelebb van a nagyobb testvéréhez, mint a kisebbhez.
Vágólapra másolva!

Forrás: BMW

Tervezője szerint egy magabiztos, rajtra váró atléta arckifejezésére emlékeztet
(Még több helyszíni fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Talán nem túlzás azt állítani, hogy az 5-ös a legfontosabb modell a BMW számára. Ugyan eladási számok tekintetében nem veheti fel a versenyt a nálunk gazdagabb országokban tömegmodellnek számító 1-es és 3-as sorozatokkal, mindössze a teljes forgalom negyedét adja, a bajor autógyártó profitjának fele mégis ebből a típusból származik. Első öt generációjából 5,5 millió talált gazdára 1972 óta, éppen azért, mert szinte tökéletes elegyét kínálták a sportosságnak és a kényelemnek.

Forrás: BMW

A belső tükörnél elhelyezett kamera figyeli a sávváltást és a sebességhatárokat


Érdekes módon pont a legutolsó, E60-as szériából fogyott a legtöbb, pedig megjelenésekor komoly kritikákat kapott, nagyrészt a Chris Bangle nevéhez köthető, merész formaterve okán. A vásárlókat azonban úgy tűnik, nem érdekelte az újságírók fanyalgása, és vették, mint a cukrot, pedig külsején kívül a sivár belső kialakítást, és - részben a kemény oldalfalú, defektmentes gumik miatt - finomnak nem nevezhető rugózást is fel lehetett hozni ellene. Vezetni viszont pazar volt, széles motorkínálatának minden tagja az élvonalba tartozott, és hely is akadt benne bőven.

Forrás: BMW

Légellenállásról nem beszéltek. Valószínűleg azért, mert az nem kategóriabajnok


Az új nemzedéket a korábbi generáció üzleti sikere ellenére jóval konzervatívabb formával készítették el, amiben nagy szerepe van annak, hogy a leköszönt Bangle helyett már korábbi helyettese, Adrian van Hooydonk felügyelte a formatervező részleget. Neki úgy látszik, jobban megkötötte a kezét a vezérkar. Talán kissé bátortalannak is lehetne nevezni az orr-rész kialakítását, agresszivitásából sokat vesztett az 5-ös, de annyira azért szúrós maradt a tekintete, hogy az autópályák belső sávjában lehúzódjanak előle a Thaliák és a Swiftek. A megnövelt, közel függőlegesen álló vesék egyértelművé teszik, hogy ez a modell közeli rokona a 7-esnek, ugyanis a padlólemez, a motorok fele és a futómű is a nagyobb modellből származik.

Egyenpadló

Forrás: BMW

Az új 5-ös BMW ugyanarra a padlólemezre épül, mint a 7-es, az 5-ös GT, és a jövőbeni 6-os kupé. Egyezik a futómű is, ami azt jelenti, hogy olcsó MacPherson helyett igényesebb kettős keresztlengőkaros felfüggesztés került előre, hátulra pedig teljesen új, többlengőkaros rendszert építettek be. A futóműalkatrészek alumíniumból készülnek a kisebb rugózatlan tömeg miatt. Először a 7-eshez jelent meg, de ma már az 5-ösben is elérhető az integrált aktív kormányzás. Ebben az összetett rendszerben a sebességtől függően változik a kormányzás áttételezése, és a hátsó kerekek is kormányzottak. 60 km/óra alatt az elsőkkel ellentétes, felette párhuzamos irányba mozdulnak el, legnagyobb kitérésük 2,5 fok. A 4,9 méter hosszú limuzin fordulóköre fél méterrel csökken, ha benne van ez az extra.

Forrás: BMW



Semmi kockázatot nem vállaltak a fényszórók tervezésénél, nyoma sincs már az E60-as merész, lepkeformájú lámpáinak, csak a LED-es világító gyűrűk maradtak meg, amelyek a nappali fényt biztosítják, persze csak a feláras, 271 ezer forintba kerülő xenon fényszórókban, az alapáron adott halogénekhez nem jár az angyalszem. Tovább lehet fokozni a fényszórók tudását adaptív kanyarvilágítással 131 ezer forintért, további 44 ezer forint kifizetése után pedig a távolsági fényszórót is helyettünk kezeli az intelligens vezérlőmodul, akárcsak az Opel Insigniában és a Mercedes-Benz E osztályban. Nagyban javítható az éjszaka, ittasan az úton dülöngélő honfitársaink életesélye a gyalogosfelismerő funkcióval ellátott infrás éjjellátó megvásárlásával, 583 ezer forintos felára miatt azonban valószínűleg kevesen engedhetik majd meg maguknak a haditechnika luxusát.

Forrás: BMW

Ebből a nézetből nyújtja a legszebb látványt. Karcsúbb lett a hokiütőnél a C-oszlop


Szerencsére azért a sportosság is tetten érhető pár részleten, a motorháztető például sokkal alacsonyabban húzódik, mint a 7-esen, emiatt a gyalogosvédelmi előírásoknak csak úgy tudtak megfelelni, hogy gázoláskor pirotechnikai patronok a másodperc törtrésze alatt elöl három, hátul öt centiméterrel megemelik az immár alumíniumból készülő karosszériaelemet. Könnyűfémből készül rajta kívül még a két első sárvédő és az összes ajtó is, de a vázszerkezet már teljes mértékben acél, ellentétben az előddel, ahol az orr-rész még alumíniumból készült. Ott kedvezőbb súlyelosztás miatt választották ezt a technikailag igényes, de nehezen és drágán gyártható megoldást, az újnál sokkal egyszerűbb trükköt alkalmaztak: kereken 10 centiméterrel megnyújtották a tengelytávot, így a motor is hátrébb kerülhetett. Fogadkoznak a gyáriak, hogy az előd szégyenletes, háromcsillagos (aztán négyre javított) törésteszt-eredménye nem ismétlődik meg, egyértelműen öt csillagra számítanak, de ma ez már a minimum.

Forrás: BMW

10 centiméter híján öt méter hosszú, a közel három méteres tengelytáv kategóriaelső


Oldalnézetből jól látszik, hogy a márka egyik jellegzetessége, a rövid első túlnyúlás még kisebb lett, a kerékjárat legfelső pontja majdnem olyan magasan húzódik, mint a fényszórók felső éle. Konvex helyett konkáv felületűek lettek az ajtók, a kilincseken átívelő fényvonal az első sárvédőtől az L alakú hátsó lámpákig ível. Van Hooydonk különösen büszke volt a prezentációján a LED-es hátsó lámpákra, szerinte egy ötéves gyerek is azonnal felismeri róluk, még éjszaka is, hogy egy BMW-t lát.

Forrás: BMW

A hátsó lámpákat egyértelműen az 1995-ig gyártott E34 inspirálta


Összességében tetszetős, de nem átütő lett a forma, élőben azért valamivel jobban mutat, mint a fotókon. A sajtóbemutatón több kollégával egyetértésben megállapítottuk, hogy akár az E60-as elődje is lehetne, a korábban oly konzervatív Mercedesnél bizony jóval merészebbek voltak, amikor a rombuszlámpás, tavaly bemutatott E-osztályt rajzolták.

Forrás: BMW

Majdnem 7-es belül. Újra négy óra a plexi alatt, a középkonzol a vezető felé fordul


A formán kívül a motorkínálat sem rejt meglepetéseket. Bár alig néhányan fogják benzinmotorral venni az 5-öst az Atlanti-óceánnak ezen az oldalán, azért kezdettől fogva négy benzinmotor rendelkezésre áll. A 204 lóerős 523i (13,17 millió forinttól) és a 258 lóerős 528i (14,99 millió forinttól) motorja tulajdonképpen megegyezik a régi, 272 lóerős 530i erőforrással, a teljesítménycsökkentés csak az új szoftver következménye. Azért lett gyengébb a pörgős háromliteres, hogy elég hely legyen a kínálatban a sorban következő, 306 lóerős 535i (16,4 millió forinttól) jelzésű változatnak, amelynek orrában már a turbófeltöltésű háromliteres dolgozik. Ez a korábbi V8-as, szívómotoros 540i-t váltja alacsonyabb fogyasztással és több nyomatékkal. Az M5-ös érkezéséig a 4,4 literes, dupla turbós, 407 lóerős 550i (22,99 millió forinttól) számít a csúcsmodellnek, ez az egyetlen változat, amit nem lehet kézi váltóval megvásárolni.

Forrás: BMW

Zavarba ejtően sok állítási lehetőséget kínál a 659 ezerbe kerülő, kiváló komfortülés


Hazánkban eddig az 520d volt a legnépszerűbb modell, és ez valószínűleg a jövőben sem fog változni. A kétliteres dízel az átdolgozás hatására hét lóerővel erősödött, most 184 lóerős, fogyasztása viszont egy decit csökkent, az ötliteres érték még a szériában adott start-stop rendszer fényében is nagyon jónak számít. Pár hónapot még várni kell az egyetlen négyhengeresre, a piaci bevezetéskor egyelőre csak a háromliteres, szintén átdolgozott hathengeres dízel lesz elérhető 525d néven, 204 lóerővel (13,84 millió forinttól) és 530d néven 245 lóerővel (14,99 millió forinttól).

Forrás: BMW

Csak 1,3 centiméterrel nőtt a hátsó lábtér, de nem gond, mert eddig is tágas volt


Széria az összes motorhoz a fogyasztás- és emissziócsökkentő EfficientDynamics-csomag, ez fékenergia-visszatáplálást, szükség esetén lekapcsolódó segédberendezéseket (generátor, klímakompresszor), elzárható hűtőrácsot (a légellenállás javítása érdekében), váltásra figyelmeztető jelzést (a manuális modelleknél) és alacsony gördülési ellenállású gumikat jelent.