Miniautó-tanulmány a Volkswagentől

Vágólapra másolva!
Smart-méretű tanulmánnyal állt elő a Volkswagen brazíliai részlege, a modell az In nevet kapta.
Vágólapra másolva!

A hamarosan érkező Up! mellett egy másik városi mini terveivel is foglalkozik a Volkswagen, bár az In névre keresztelt modell egyelőre csak tanulmány - és valószínűleg az is marad. Nem a főhadiszálláson, Wolfsburgban, hanem a német gyár brazíliai részlegénél készült.

Négy dizájner felelős a koncepcióért, akik 2008-ban megnyerték a Volkswagen dél-amerikai tehetségkutató versenyét, a Smart-méretű modell kifejlesztésével elment az egész tavalyi évük. Egy kis helyi rendezvényen mutatkozott be az autó, mellyel az volt a cél, hogy a Fortwo-hoz hasonlóan két személy és némi csomag szállításával boldoguljon el.

2,48 méter hosszú a tanulmány, az alkotóknak több hajtáslánc-javaslatuk is volt hozzá. Kéthengeres motorok mellett a német gyár aktuális, egyliteres blokkja is felmerült lehetőségként, természetesen hátulra építve. Négy kerékagymotorral szerelt elektromos kivitelt is álmodtak a tervezők, akik kénytelenek lesznek belenyugodni abba, hogy elképzelésükből nem mostanában lesz szériamodell.