Jönnek a dízel-hibrid Opelek

Vágólapra másolva!
Dízel-hibrid hajtásláncokat fejleszt a General Motors, öt éven belül várható megjelenésük különböző Opel modellekben.
Vágólapra másolva!

Dízel-hibrid lázban ég a General Motors, az óriás torinói motorfejlesztési központjában már vizsgálják, hogyan lehetne a meglévő hibrid elemeket dízelmotorokkal párosítani. Enyhe hibridektől kezdve, a Chevrolet Volt hajtásláncának dízelre alakításáig mindenről szó van a főmérnök Maurizio Cisternino szerint.

Azért érdeklik a GM-et a dízel-hibridek, mert úgy vélik, ezekkel lehet a legjobb fogyasztási adatokat elérni. Városban a hibrid rendszer az ideális, autópályán a dízelmotor, logikusan következik tehát, hogy a kettőt egyesíteni kell. Más autógyárak a magas költségek miatt vetették el ezt a konstrukciót, a PSA és a Mercedes azonban szintén dízel-hibrideket fejleszt.

Cisternino szerint az Opel kínálatában, a C- és D-szegmensben jelenhet meg öt éven belül a dízel-hibrid hajtáslánc, vagyis az Astra és az Insignia lehetnének az úttörők. Most azon dolgoznak Torinóban, hogy a hagyományos benzines-elektromos rendszerekhez képest a dízel-hibridek felára maximum ezer euró legyen. Új 1,6 literes motort fejlesztenek a dízel-hibrid rendszerhez Olaszországban, ez erősebb és nyomatékosabb, mint a jelenlegi kétliteres blokk, így hosszabb áttételezésű váltót is el fog bírni. Mellesleg motorvezérlő elektronikáját úgy tervezték, hogy kompatibilis legyen a hibrid rendszerrel.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]