Új szabadidő-autó a Porschétól

Vágólapra másolva!
Eddig is nyílt titok volt, a Porsche azonban most hivatalos közleményben tudatta, hogy elkészíti a Cayenne-nél kisebb, Cajunként ismert szabadidő-autót.
Vágólapra másolva!

Mostantól hivatalos, hogy a Porschének lesz egy a Cayenne-nél kisebb szabadidő-autója, a német márka közleményben jelentette be a Cajun érkezését. Várhatóan 2014-ben jelenik meg a kereskedésekben az újdonság, amelynek alapjait az Audi Q5 adja.

Nagy sikert vár a Porsche a kis SUV-tól, középtávon azt reméli bevezetésétől, hogy éves eladásait 150 ezer darabra tornázza fel. Tipikus Porsche lesz a Cajun, kis súllyal, könnyű kezelhetőséggel és agilitással.

Emellett arról is szól a közlemény, hogy belépőmodellként a Cajun feladata lesz, hogy közelebb hozza a márkát a fiatalabb vásárlókhoz.