Tereprali: Fazekas győzött, Szalay a bajnok

Vágólapra másolva!
A Fazekas Károly, Maurer Péter (BMW X5) páros győzött a tereprali országos bajnokság idei hetedik, utolsó futamán, a "Raid of the Champions" elnevezésű viadalon. Először lett bajnok Szalay Balázs.
Vágólapra másolva!

Fotó: Pataky Péter [dakar.hu]

A Győr térségében rendezett, háromnapos verseny vasárnapi zárónapján Fazekas mögött Bálint Zoltán (Nissan) ért célba a második, míg Rónai Péter (Opel) a harmadik helyen.

A bajnokságot az Opel Antarával versenyző Szalay Balázs nyerte Korda Erik és Fazekas Károly előtt.

"Próbáltam erre a versenyre koncentrálni, hogy a technikai problémák ellenére is minél jobb pozícióban maradjunk. Úgy érzem, hogy ez sikerült is a negyedik hellyel. Amikor szombaton a második szakaszon megelőztük Korda Eriket, már akkor tudatosult bennünk, hogy mi lehetünk a magyar bajnokok, akárhogy is alakul ez a verseny. De ez nem vette el a kedvünket attól, hogy minden szakaszon a legjobbat nyújtsuk. Nagyon örülök neki, hogy végre bajnokok lehetünk, egész évben küzdöttünk ezért az eredményért. Természetesen csapatmunka volt, ezúton köszönöm a szerelők munkáját is, hiszen a háttértámogatásuk nélkül ezt nem sikerült volna elérnünk. Nagyon jó évadon vagyunk túl, több vendégpilótát üdvözölhettünk csapatunkban és minden futamon 4-5 autóval állhattunk rajthoz. Tetszettek a bajnokság versenyei, színvonalas küzdelmek voltak és erős volt a mezőny, így már emiatt is büszke vagyok a trófeára." - nyilatkozta Szalay Balázs.

Fotó: Pataky Péter [dakar.hu]

A Raid of the Champions viadalon, melynek 848 kilométeres össztávjából 358 kilométer volt a mért szakasz, 40 autós egység állt rajthoz. Szombaton, a verseny leghosszabb napján négy szelektív szakaszt, összesen 495 kilométert teljesített a mezőny, a verseny vasárnap 306 kilométeres távval zárult.

Az utolsó napjára már csak négy szakasz maradt, melyet két pályára írtak ki. Az első két szelektív a tegnap délelőtti útvonalon zajlott, azzal a különbséggel, hogy az első 16 km-t kivették az itinerből. Mivel az eső nem esett péntek éjjel óta, szikkadtak kicsit a sárfoltok. Így kissé könnyebb dolguk volt a versenyzőknek, és bár a terepet teljesen kijárták és a nyomokat kimélyítették, az indulók mégis mindannyian be tudták fejezni a versenyt.

Fotó: Pataky Péter [dakar.hu]

Az első két szelektív teljesítése után a komplett mezőny szervizestül felvonult Budapestre, a Hungexpo területére, ahol rendhagyó módon megtartották az év utolsó két szakaszát. A szervizpark az "A" pavilon mellett kapott helyet, közvetlenül a kiszalagozott pálya szomszédságában. Egy nagyon rövid, flikk-flakkos, emiatt látványos és élvezetes szakasz volt, melyen két kört tettek meg a versenyzők. Általában akkorra esett a résztvevők rajtideje, mikor valaki éppen megtett már egy kört, így a járművek közelsége miatt gyakorlatilag üldözéses jeleneteknek lehettünk tanúi. A legvadabb üldözést Szalay és Korda hajtotta végre. Előbbi pontosan akkor ért az első kör végére, amikor Korda elrajtolhatott. Az Opel Antara RR-t és a Nissan Pickupot össze is koccintották a riválisok, és ez a látványos küzdelem így valójában hűen tükrözte a két rivális egész éves csatáit.

Morvai Zoltán és Erős Gábor az ötödik, míg Darázsi Zsolt Tóth Dénessel a hatodik pozíciót szerezte meg az abszolút tabellán. Darázsiék két óra büntetést még összepecáztak az utolsó szelektíven, ugyanis már a rajtban álltak, mikor kiderült, hogy elszakadt az ékszíj, de ott nem volt lehetőségük ezt a problémát orvosolni.

Végeredmény:
-----------
1. Fazekas Károly, Maurer Péter (BMW) 5:31:02 ó
2. Bálint Zoltán, Marton Dániel (Nissan) 8:04 perc hátrány
3. Rónai Péter, Galambos Tamás (Opel) 13:32 p h.