Felnőnek a gyerekek - Suzuki Swift-bemutató

Vágólapra másolva!
Öt év után megérkezett a Swift harmadik generációja. A látszat ellenére a legújabb esztergomi kisautó az utolsó csavarig friss fejlesztés, mellyel a Suzuki nem pusztán a világpiacot, hanem a magyar vásárlókat is szeretné újra megnyerni. Az új Swift nagyobb, takarékosabb és biztonságosabb elődjénél, amely az árán is meglátszik.
Vágólapra másolva!

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Modellfrissítésnek látszik, mégis vadonatúj konstrukció

Az első hazai gyártású Swift pályafutása igazi sikertörténet volt. A kilencvenes években családok tízezreit ültette át megbízható, strapabíró autóba azokból a kiszolgált keleti kocsikból, melyekre éveket vártak, nyakig olajosan az út szélén javítottak, gondosan ápoltak, majd a piac megnyitása után, átmenetileg jól megutáltak. Ebben az időszakban igazi népautóvá vált a nyolcvanas években fejlesztett esztergomi Swift, a "mi autónk".

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Lendületesebb forma, harsányabb részletek

A konstrukció hiányosságait már fénykorában is felemlegették, a legtöbb kritikát gyenge karosszériája és nem létező ütközésbiztonsága miatt kapta az autó, amely kis teljesítményű, takarékos, egyliteres háromhengeres, és energikusabb, 1,3 literes négyhengeres motorjával, eltalált váltójával, elpusztíthatatlan mechanikájával még az ezredforduló után is eladható maradt - akkorra azonban a vásárlók figyelme már a Wagon R+-ra és az Ignisre terelődött.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Tempós kanyarban is stabilan fekszik az úton az új Swift

Eljött az idő, amikor a magyar utakat ellepő kisautónak is mennie kellett, hogy átadja a helyét egy kívül-belül modern kisautónak, amely a nevén kívül semmi mást nem örökölt elődjétől. A 2005-ös Swiftet modern külső-belső dizájnja, jó vezethetősége, masszív karosszériája és továbbra is kedvező ára miatt a vásárlók hamar megkedvelték, sokan egyenesen a Mini diszkont árú megfelelőjeként emlegették.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Továbbfejlesztették a sikeres formatervet

Miközben azonban a márka modellkínálata többtagúra bővült, és teljesen kicserélődött, a konstrukciók színvonalával együtt áruk is a konkurensek szintjére emelkedett. A Suzuki hiába fejlesztette kitartóan az autóit, stratégiája ellentétes reakciókat váltott ki a vásárlókból. A hazai gyártás előnyei és a modellek erényei ellenére magasabb áron már nem volt olyan vonzó Suzukiba ülni, és persze a válság sem tett jót a döntően hitelre vásárló magánszemélyekre számító márkának.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Minden irányban nőtt az új modell

Éveken át kitartóan őrzött vezető pozícióját és több tucat márkakereskedőjét néhány hónap alatt elveszítette a Suzuki. Ilyen helyzetben a legjobb stratégia az előre menekülés, a folyamatos fejlesztés, amely stabilnak és erősnek mutatja a márkát, eladható autók gyártása, melyek segítik átlendíteni a céget a nehéz időszakon. A japánok léptek, tavaly már meg is jelentek az első információk a következő Swiftről, melyeket hamarosan az első fotók megjelenése követett.


Nézze meg az új Suzuki Swiftről készített videónkat!

A nyilvánosságra hozott képek senkinek nem okoztak meglepetést, hiszen látszólag egy jól ismert autót, az aktuális Swiftet ábrázolták. Már annyira hozzászoktunk az évtizedes modellciklushoz, hogy a nagy hasonlóság miatt kezdetben csupán modellfrissítésre gyanakodtunk. Hamarosan kiderült, hogy a Suzukinál nem pusztán a fekete A oszlop esetében, hanem a formatervezésnél is a Mini példáját követték, és a sikerre való tekintettel apró átalakításokkal egyszerűen újrarajzolták a bevált formát egy vadonatúj modell számára.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fehér betétes hátsó lámpájáról könnyedén felismerhető

Az új Swift csupán két alkatrészt, az oldalindexet és a hátsó ködlámpát örökölte elődjétől, minden mást újraterveztek, ahogy egy generációváltásnál szokás. Megtartották a Swift egyszerre kedves és lendületes karakterét. Hatalmasra növelték a fényszórókat, szélesebbre húzták a hűtőrácsot, fantáziadúsabb lett a lökhárító, és összességében vidámabb arcot kapott az autó. Hátul hasonlóképpen nyúltak a megszokott formához, megtartották és megnövelték a hátsó lámpákat, ívesebbre rajzolták a csomagtér fedelet, amely szélesebbnek mutatja az autót.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Mosolygósabb lett az új arc

Ez nem optikai csalódás, minden irányban nagyobb lett az új Swift. Hossza 3760-ról 3850, szélessége 1690-ről 1695, magassága 1500-ról 1510 milliméterre nőtt, és a tengelytávja is megnyúlt 2380-ról 2430 milliméterre. Képeken vagy önmagában nézve alig észrevehető a változás, a régi mellett azonban szemmel látható a növekedés, amely nem pusztán a belső méretekre, hanem a Swift viselkedésére is jó hatással van.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Még nagyobbak lettek a tükrök, szélesebb a nyomtáv

Odabent tapintható a különbség a második generációhoz képest, melynek utastere öt évvel ezelőtt a kemény műanyagok ellenére kifejezetten modernnek számított. Az új változat beltere elődjénél sokkal frissebb benyomást kelt, pedig továbbra is sötét, kemény műanyagok vesznek körül, a minőségi összeszerelésnek és a kellemes formáknak köszönhetően összességében mégis jó benyomást tett ránk. Aki jól ismeri a régit, szinte mindent hasonlónak fog találni az újban.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Szériában 15 colos kerekeket kap a Swift, elődje csak 14-eseken gördült

Jó a vezetési pozíció, ideális szögben áll a kormány, könnyen elérhetők és finoman működnek a kezelőszervek. A középkonzolon több a gomb és a kezelés is bonyolultabbnak tűnik, de néhány óra alatt biztosan megszokható, hiszen japán konstrukcióként jó az általános ergonómia. Bőséges a helykínálat, még nagyobb termetűeknek sem lesz klausztrofóbiája a kormány mögött, nagyfelületű a szélvédő, megint hatalmasak a visszapillantó tükrök.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Megtartották a Miniről lekoppintott fekete A oszlopot és a meredek szélvédőt

Láthatóan minden nemre és korosztályra gondoltak a tervezés során. Méretei és tágassága miatt egyenesen kompaktként emlegették a sajtótájékoztatón, amellyel már az SX4 bevezetésénél is próbálkoztak, de nem érdemes kategóriahatárokat feszegetni. Akkor még az alig több mint 200 literes, szűkös nyíláson át hozzáférhető csomagtartó is pusztán kicsinek és nem használhatatlanul aprónak számít. A Swift továbbra is az átlagosnál elöl-hátul tágasabb kisautó, amelynek méretei továbbra is megfelelnek a magyar családok igényeinek.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Az oldalindex és a hátsó ködlámpa változatlan maradt

Vezethetőségével azonban többet kíván nyújtani a Suzuki, nem meglepő, hogy a sportos jelző kiemelt helyen szerepel a sajtóanyagban. Teljesen áttervezték, érzékenyebbre hangolták a kormányzást. A változó áttétel lehetővé teszi, hogy középállásban közvetlenebbül reagáljon a kormánymozdulatokra az autó, miközben a szélső helyzetekben, például kanyarodáshoz kisebb erőkifejtésre van szükség. Ebből vezetés közben annyit érzünk, hogy minimális erőkifejtéssel tekerhető az immár elektromos rásegítésű kormány, miközben agilisan irányíthatjuk vele a Swiftet. Az új hangolás a sportos vezetők kivételével biztosan elnyeri a jövőbeli tulajdonosok tetszését. Hasonlóan súlytalanul, lágyan működnek a pedálok és a rásegítő rendszerrel kiegészített, optimalizált járatkialakítású precíz, ötfokozatú váltó is. Ez jó hír mindenkinek, aki autózás közben kényelemre vágyik, vagy anélkül szeretné élvezni az önálló helyváltoztatás szabadságát, hogy közben akár egyszer is eszébe jutna a kinyomó csapágy vagy a szinkrongyűrű fogalma.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Sokkal nagyobbak, elnyújtottabbak lettek a fényszórók

Alaposan áttervezték a futóművet is, átalakították a lengőkarokat és megváltoztatták a spirálrugó elrendezést, hogy az első MacPherson rendszer jelentős súlynövekedés nélkül, stabilabban fogja az utat. Akárcsak a hátsó, torziós rudas, spirálrugós felfüggesztés, melynél a rúd perselyének dőlését megnövelték, ezzel javítva a futómű oldalsó stabilitását és az útfekvést, amelybe a szélesebb nyomtáv és megnövekedett tengelytáv is besegít. Ennek köszönhetően a Swift felnőttesebben viselkedik, pontosabban követi a kanyar ívét és jobban fekszik az úton, a széria négy tárcsafékkel pedig hamarabb megáll, mint valaha.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Az új Swift négy helyett már öt csillagot ért el az Euro NCAP törésteszten

A kezes viselkedésről és a dinamikus menetteljesítményekről egy vadonatúj benzinmotor gondoskodik. Motorfejlesztésben mindig otthonosan mozgott a Suzuki, ezúttal egy olyan egység került ki a tervezők kezei közül, amely egyetlen benzinesként is megállja majd a helyét a kisautó orrában. A 93 lóerős 1,3 literest leváltó 1,2 literes 94 lóerős szívómotornak nehéz dolga van, hiszen egyszerre kell meggyőzően mozgatnia a Swiftet, alacsonyan tartania a fogyasztást és teljesítenie a szigorú károsanyag-kibocsátási értékeket.

Forrás: Suzuki
Modern benyomást kelt a kemény műanyagokból felépített belső. A formavilág kizashis

A változó szívó- és kipufogószelep vezérlésű K12B kódjelű motor teljesítménye és nyomatéka is növekedett, bár a plusz egy lóerő kétszázzal, a plusz két Nm hatszázzal magasabb fordulatszámon csalogatható elő. Arra számítottunk, hogy alacsony fordulaton nyomatékszegény lesz, a próbaúton azonban alul sem éreztük erőtlennek, a jó fokozatkiosztással sikerült elérni, hogy minden helyzetben megcsillogtathassa képességeit a csendes motor. Nem szükséges kipörgő kerekekkel indulni, és nem fogunk verejtékezve szívrohamot kapni miközben kigyorsítanánk egy kereszteződésből.

Forrás: Suzuki
Csak bevásárlásra elég a 211 literes csomagtartó

Nem pusztán dinamikus, takarékos is az új Euro 5-ös motor, átlagfogyasztása 0,8 literrel, szén-dixod-kibocsátása 34 gramm/kilométerrel a bűvös 120-as érték alá, 116 grammra csökkent. Hamarosan start-stop rendszer javítja a hatékonyságot. Aki még gazdaságosabb kivitelt szeretne, nemsokára megvásárolhatja az 1,3 literes DDiS dízelmotoros változatot, aki pedig még több teljesítményre vágyik, várja meg a jövőre érkező 1,6 literes Sport modellt, amely elődjénél is versenyképesebbnek ígérkezik az új, nagy szilárdságú acél alkalmazásával könnyebbé és merevebbé tett karosszériának köszönhetően.

Cikkajánló

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Forrás: [origo]

Forrás: [origo]

Takarékosabb és nagyobb -
Suzuki Swift-bemutató

A mi tankunk -
Suzuki Swift 1.3

Tehernek éreztük -
Suzuki SX4 1.6 DDiS



Nagyot lépett előre a karosszéria felépítését illetően az esztergomi kisautó, amely az Euro NCAP töréstesztjén ezúttal a lehető legjobb eredményt, ötcsillagos minősítést ért el, kifejezetten magas részpontszámok mellett. Az utasok biztonságát nem bízták egyedül a gyűrődőzónákra; már az alapváltozat is 15 colos kerekekkel, menetstabilizáló elektronikával, és hét légzsákkal készül. A kényelmi extrák közül két elektromosan mozgatható ablak és manuális légkondicionáló jár az alap GC kivitelhez, GLX és GS szinten azonban kulcsnélküli ajtózár, nyomógombos motorindítás és Bluetooth kapcsolat is elérhető.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
1,3 másodpercet kap a százas sprinten 1,3-as elődjétől, pedig könnyebb és erősebb nála

A harmadik generáció mindent jobban tud, mint elődje, amiért minden eddiginél jobban meg is kérik az árát. A háromajtós alapmodell 3,1 millió forinttól rendelhető, így nagyjából egymillióval drágábban juthatunk Swifthez, mint öt évvel ezelőtt, de a jelenlegi, kedvezményes listaárnál is hatszázezer forinttal többet kérnek az új modellért. A még versenyképesebbé vált Swift valószínűleg folytatja külföldi karrierjét, és Nyugat-Európában szerez magának újabb vásárlókat. Itthon ezen az áron nem számíthat konkurenseinél nagyobb érdeklődésre, a típus kedvelői azonban biztosan megtalálják benne, amit elvárnak egy modern, japán fejlesztésű, hazai gyártású kisautótól.

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 1242 cm3. Furat/löket: 73/74,2 mm. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 69 kW (94 LE)/6000. Nyomaték: 118 Nm/4800. Sebességváltó: ötfokozatú kézi. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 3850/1695/1510 mm. Tengelytáv: 2430 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1490/1480 mm. Tömeg: 945 kg. Terhelhetőség: 535 kg. Csomagtartó térfogata: 211/892 l. Üzemanyagtartály térfogata: 42 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 12,3 mp. Végsebesség: 165 km/óra. Átlagfogyasztás: 5,0 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 116 g/km.