Kockázati faktor - Seat Ibiza 1.4 TSI Bocanegra-teszt

Vágólapra másolva!
Egy Seat Ibiza Bocanegrát birtokolni és napi szinten használni olyan, mintha minden reggel a hentesnél reggeliznénk egy szép szelet sült császárhúst némi disznótorossal és egy kis csontozott fejhússal. Nem pusztulunk bele azonnal, de idő előtti elhalálozásunk esélye drámaian megnő. És nem árt, ha félreteszünk némi pénzt a gyorshajtásból adódó büntetésekre.
Vágólapra másolva!

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Beszédes nevet kapott: a bocanegra spanyol jelentése "fekete száj"
(Még több a galériában, kattintson a képre!)


Nem hittem volna, hogy egy alapvetően olcsó kisautónak szánt, de kétségtelenül szépen becsomagolt valami ekkora csődületet tud okozni, ám a jelek szerint a Seatnál nagyon értenek ahhoz, mi kell a népnek. A Bocanegra csomaggal felvértezett Ibizát úgy megbámulták az erre fogékonyak, mintha egy piros Ferrari bukkant volna fel Kelemen Annával és Bódy Sylvivel a fedélzeten. A bocanegra szó amúgy fekete szájat jelent, ami jelen esetben az autó feketére fényezett elejére utal, de természetesen nem csupán ebben merül ki a különbség az alapváltozathoz képest, hiszen egyedi a képeken csillogó bordómetál fényezés, és a nem túl izgalmas formájú felnigarnitúra is csak a Bocanegra változathoz jár. Ízlés dolga ugyan, de szerintem egy többküllős, grafitszürke felni sokkal jobban nézne ki a Bocanegra alatt, ráadásul a gyárinak a közepe kifelé dől, ami bizonyos szögekből tökéletesen hozza a gazdaságos hipermarketekben kapható dísztárcsák formavilágát.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A középre helyezett kipufogóvég csak egy jól sikerült optikai trükk


Aki valamilyen csoda folytán kihagyta volna a Bocanegráról szóló híradásunkat 2008-ban, annak itt van hiánypótlásul a dolgozat elérhetősége, amelyből minden megtudható, amit tudni érdemes erről az autóról. Akik még egy klikkelésre sem vehetőek rá, azoknak röviden: a Seat 2008 tavaszán mutatta be a Bocanegra tanulmányt (amely az új Ibiza előfutára volt), majd tavaly végre lekerült a lepel a szériaváltozatról is, és ezzel a Bocanegra lett minden idők legvadabb Ibizája. Mielőtt még bárki bármibe belelné magát, tisztázzuk gyorsan, hogy a Bocanegra fantázianév "csupán" egy külső-belső optikai csomagot jelent, amely a 180 lóerős Cupra kivitelhez kérhetó, teljesítménynövekedésről nincs szó, így a Bocanegra gyakorlatilag egy kicsinosított Cupra.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Piros cérnával dekorált üléseket és szénszálas dekorelemeket is kapott a Bocanegra


A már korábban emlegetett "dakotavörös metál" színen és 17 colos felniken túl egyedibb utasteret is kapott a Bocanegra-feliratos Ibiza: szénszálas elemekkel dekorált műszerfal és kormány, valamint piros cérnával steppelt sportülések próbálják az utastér hangulatát feldobni, amire nagy szükség is van, mert az alap-Ibiza utastere meglehetősen kopogósra sikeredett. Miután kigyönyörködtük magunkat a karbonnal cicomázott kormányban és elhelyezkedünk a derékban meglehetősen passzentos ülésekben, talán el is indulhatnánk, elvégre ez az autó mégiscsak a haladásról, annak is a különösen gyors formájáról szól. Érdekes véletlen, hogy utoljára alig pár hete vezettem ilyen autót 1,4 literes TSI motorral és DSG váltóval, csak akkor Audinak volt csomagolva, és nem 180, hanem "csak" 150 lóerős volt. Gyakorlatilag ugyanarról a technikáról van szó, eltérő külsővel, mégis döbbenetes, mennyire más világ a két autó. Ha az Audi A1 egy sportos beállítottságú öltönyös yuppie, aki szabadidejében szeret squash-solni meg vitorlázni, akkor az Ibiza Bocanegra egy kigyúrt autónepper, aki nagy rajongója a ketrecharc nevű nemes versengésnek.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Díjazták a technikát

A Bocanegrában is "dübörgő" turbós-kompresszoros motor sikerét jelzi, hogy idén másodszor söpörte be kategóriájában az Év motorja díjat. Ugyanez a 180 lóerős duplafeltöltős motor került még a Skoda Fabia RS-be, a Volkswagen Polo GTI-be és Golf GT-be is, és valószínűleg ilyen lesz majd az Audi A1 sportváltozatában, az S1-ben is. A mindössze 1390 köbcentiméterből úgy hoztak ki 180 lóerőt a németek, hogy a hagyományos turbófeltöltő mellé egy kompresszort is szereltek, így sikerült a turbólyuk nevű jelenséget megszüntetni, azaz a motor már az alacsonyabb fordulatszám-tartományban is szépen teljesít. A motor rugalmasságára jellemző, hogy a maximális, 250 newtonméteres nyomaték már kétezres motorfordulattól megjelenik.


A slusszkulcs elfordítása után szó szerint felbőg a Bocanegra, hogy a bíztató kezdet után síri csendbe ereszkedjen vissza. Ez a kettősség egyébként az autó egész működésére és viselkedésére jellemző. Ha szép kényelmesen csordogálunk vele, a motor hangját gyakorlatilag alig hallani, csupán egy távolinak tűnő szomorú búgás jelzi, hogy nem ez a Bocanegra lételeme, ellenben ha rendszeresen odanyomjuk a gázpedált a padlólemezhez, egy teljesen más karakterű autóban találjuk magunkat. Nem tudom, hogy hozták össze, de kipörgetve a kis turbómotor elképesztően jól szimulálja egy élénkebb V6-os motor morajlását. Kicsit olyan, mintha oroszlánbömbölésbe kezdene egy felhergelt hörcsög - igazából mókás, de van benne valami félelmetes.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Egy grafitszürke felnigarnitúrával még dögösebben nézhetne ki


A turbóval és kompresszorral egyszerre levegőztetett 180 lóerős TSI motor igazi gyöngyszem, egyértelműen a Bocanegra legjobb eleme. Ha nem nyomjuk neki, csöndben elvan, alig fogyaszt, ha viszont sietőssé válik, lelkesen támogatja ámokfutási hajlamainkat, és úgy megjön az ereje a fordulatszámmal együtt, hogy egyből hálásak leszünk a passzentos sportülésekért. Papíron 7,2 másodperc alatt van meg a 100 km/órás tempó, ami lehetne még jobb is, ha nem gondolkodna egy hangyányit a padlógázra a DSG váltó, ám ezt szerencsére bőven kompenzálja azzal, hogy villámgyorsan és lendületvesztés nélkül váltogat felfelé a fokozatok között. Városban gyakorlatilag verhetetlen a Bocanegra, nem kis önfegyelemre van szükség ahhoz, hogy ne kezdjünk el játszani a kormány mögötti kis váltófülekkel, mert annak szinte biztos, hogy ámokfutás lesz a vége. Gyakorlatilag olyan élmény vezetni a legerősebb Ibizát, mint egy hihetetlenül profin kidolgozott szimulátort, csak itt éppen nem tudunk új pályát kérni, ha éppen nem jött ki egy kanyar.

Autópályán, 130 km/órás tempónál háromezer környékén forog a motor hetedikben, ami nem rossz egy ilyen pörgős kis GTI-től, ám komfortos utazóautónak mégsem nevezhető, mert a szélzaj mellett állandó társunk a hangolt kipufogó jól kivehető búgása. Kényelmesen csordogálva hét liter körüli átlagot mértem, ám ha úgy használjuk, amire kitalálták, nem nehéz 12 literesre növelni a fogyasztást. Közúton, mindennapos forgalmi szituációkban nem lehet belekötni a duplakuplungos DSG váltó munkájába se: villámgyors, kényelmes, és olyan gyönyörű kis gázfröccsöket ad helyettünk, Vida kollégának viszont sikerült kiakasztania szegényt (bővebben az alábbi keretesben) a Hungaroringen lévő tanpályán, ahol egy roppant gonosz vonalvezetésű, egyedileg kialakított pályán szoktuk kínozni az erre érdemesebb autókat.

Fekete pont

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Kár érte, az első Cupra, ami nem győzött meg


Sokat vártam a Bocanegrától, mert valójában ez egy cicomázott Cupra lenne. Márpedig a Cuprák jók, van erre több bizonyítékom. Most van nálam a Leon Cupra R, az is kiváló. A Bocanegra sajnos ebből a szempontból kilóg a családból: a tesztpályánkon nem alakított nagyot, sőt kicsit elvérzett. Országúton tetszett, egészen jól megy, a hangja izgató. A DSG normál használatban kényelmes és gyors, a kormányzás viszont túl könnyű.

A tesztpályán azonban nem előny, hogy nem lehetett teljesen kikapcsolni az ESP-t, ami akarva-akaratlanul is lassítja. Alapvetően orrtolós, amit még értek is valahogy, de kormányzás tényleg minden érzést elvesz. A kis turbómotor egészen lelkes, de a váltó többször összezavarodott, még kézi üzemmódban is. Felváltásnál csak bömbölt a motor, csúszva engedte rá a kuplungot, majd néha a visszaváltásba belefulladt. Kicsit nehézkesen reagált, így a rugalmas motor hamar elvesztette minden előnyét. A kormányzás is néha elkeményedett, amit nem is értek, de valahogy a kanyarsebességektől is lett egy pici hiányérzetem.

Ez a pár hiba egyből összedobott egy nem túl jó időt: a leggyorsabb kör 1:28,22 perc, ami azért elég messze van az elvárttól. A Twingo RS ugyanitt 1:24,5-öt ment, de tegyük hozzá, hogy ez a pálya alapvetően a kis, kőkemény autóknak fekszik. A Twingo ilyen, a Bocanegra kevésbé.

Vida János



A futómű hangolása szerencsére nem lett kőkemény, ennek ellenére hamar rászokunk a Bocanegra kormánya mögött a csatornafedelek közötti szlalomra, és kínos lassúsággal hajtunk át az olyan borzalmakon, mint a Kerepesi út -Hungária körút kereszteződésében kimagasló sínkupac. Sajnos hiába sikerült pengeélesre a futómű, a kissé túlszervózott kormány miatt mégsem tökéletes az összkép, ráadásul egy leheletnyit lehetne közvetlenebb is a kormányzás, ugyanis ütközéstől ütközésig majdnem hármat lehet pörgetni az amúgy remek fogású sportkormányon.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Egy ilyen Ibizával nem lehet elvegyülni a forgalomban

Tempósabb kanyarokban érdekesen viselkedik a Bocanegra: a fékezéssel és a bemenettel még nincs baj, ám a kigyorsításnál nem mindig tud mit kezdeni az elektronika a 180 lóerővel, hiába van elektronikus differenciálmű (ami gyakorlatilag csak egy jobban programozott ESP-t jelent), a kigyorsításnál durván elveszi a gázt, így nem tudunk úgy kilőni, ahogy az a motor képességeiből telne. Nyilván egy mechanikus differenciálművel megtáltosodna az autó, ám ez még opcióként sem rendelhető.

A 180 lóerős Ibiza Cupra jelenlegi listaára 5 692 250 forint, ám tesztautónk árcéduláján 6,6 milliós összeg áll, amiben nem csupán a Bocanegra csomag felára van benne: kapott még panoráma üvegtetőt, fűthető üléseket, xenon lámpát és még számos hasznos és kevésbé hasznos csecsebecsét. Ennyi pénzért már vehetünk egy kategória-etalonnak kikiáltott 203 lóerős Renault Clio RS-t, ami vezetési élményben és menetteljesítményben lepipálja a Bocanegrát, viszont nincs benne duplakuplungos váltó, és a felszereltsége is jóval szerényebb, így ár-érték arányban jobb az Ibiza, élményfaktorban azonban nem éri utol a francia riválisát.


Videón a három legsportosabb Ibiza: a 150 lovas FR, és 180 lóerős Cupra és Bocanegra


Kár, hogy a Seatnál nem csináltak egy olyan Ibizát is a hardcore felhasználók számára, amelyben nem a látványra költik a pénzt, hanem mondjuk egy mechanikus differenciálműre, és ha már itt tartunk, a DSG váltót is fel lehetne áldozni, így máris mintegy 400 ezer forinttal csökkenhetne a listaár, ám se a Cuprát, se a Bocanegrát nem lehet kézi váltóval rendelni. Hasonló a helyzet az ugyanezzel a technikával szerelt 180 lóerős Skoda Fabia RS-sel is, az is csak DSG váltóval kérhető 5 578 500 forintért, ami egy hajszállal barátibb az Ibiza Cupra áránál. A Seat reményei szerint az Ibiza Bocanegrát a gyűjtők választják majd, kár, hogy nálunk nem hogy gyűjtők, de sajnos vevők se nagyon vannak jelenleg a haldokló autópiacon, így borítékolhatóan ritka jelenség lesz a fekete szájú Ibiza. Ez persze azt is jelenti, hogy az a kevés, ami közlekedik majd nálunk, garantáltan hatalmas figyelemben részesül.

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 1390 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 132 kW (180 LE)/6200. Nyomaték: 250 Nm/2000-4500. Sebességváltó: hétfokozatú duplakuplungos automata. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4034/1692/1428 mm. Tengelytáv: 2469 mm. Tömeg: 1172 kg. Csomagtartó térfogata: 284-930 l. Üzemanyagtartály térfogata: 45 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 7,2 mp. Végsebesség: 225 km/óra. Átlagfogyasztás: 6,4 liter/100 km. Tesztfogyasztás: liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 148 g/km.