Forgalomból kivont járművek ezrei az utakon

Vágólapra másolva!
A közigazgatási és igazságügyi miniszterhez, illetve a belügyminiszterhez fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, miután visszásságokat talált az eladott autók átíratásának szabályaiban.
Vágólapra másolva!

Gyakran előfordul, hogy a parkolási vagy úthasználati díjat attól akarják behajtani, aki már eladta a kocsiját, hiába jelentette be az eladást. A jelenlegi szabályozás szerint az utolsó tulajdonos és üzembentartó szerepel ugyanis a nyilvántartásban addig, amíg a vevő nem kezdeményezi a jármű átíratását.

A hatályos szabályok szerint a tulajdonosváltozás tényét az eladónak és a vevőnek is 15 napon belül be kell jelentenie. Az új tulajdonos adatait a nyilvántartásba csak akkor jegyzik be, ha azt ő maga kezdeményezi. Ha tehát a vevő nem jelenti be a jármű megszerzését, az eladó továbbra is tulajdonosként szerepel a nyilvántartásban, annak minden lehetséges, alkalomadtán hátrányos következményével együtt. A bejelentett eladás, de be nem jelentett vétel esetén a hatóság "az átírás elmulasztása" indokával a járművet papíron ki is vonhatja a forgalomból - közölte keddi közleményében Szabó Máté ombudsman.

Szabó Máté rámutatott: kiemelt érdek fűződik ahhoz, hogy a közlekedésben részt vevő járművek valamennyi adata naprakész legyen. Ez elengedhetetlen ugyanis például a járművekkel kapcsolatos bűnözés elleni hatékony fellépéshez, a közlekedési szabályok érvényre juttatásához. Ez szükséges ahhoz is, hogy egy esetleges balesetkor a károkozó jármű, illetve tulajdonosa, üzembentartója adatait megismerhessék.

A biztos megdöbbentőnek nevezte, hogy ezerszámra közlekednek olyan járművek, amelyeket a hatóság az átírás elmulasztása miatt kivont a forgalomból. A feltárt visszásságok orvoslása érdekében az ombudsman a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez, valamint a belügyminiszterhez fordult.