Miskolc-rali: nappal Asi a leggyorsabb

Vágólapra másolva!
Az országos bajnokság második fordulója úgy kezdődött, ahogy az első végződött: Asi vezet Turi és Janika előtt.
Vágólapra másolva!



Janika egyelőre harmadik, de a sötétben hamar változhat a sorrend. A Peugeot-nak fekszenek a technikás pályák


A meglehetősen szerény számú közönség előtt zajló péntek délutáni prológot Asi nyerte Turi Tamást néhány tizeddel megelőzve, s ez előrevetítette a szombatra várható erőviszonyokat. A salakmotor-arénában a legnagyobb látványosságot a mezőny egyetlen WRC-je nyújtotta, ám sajnos nem remek időeredményével, hanem borulásával, szerencsére csak az autóban esett kár. A száz körüli nevezőből egyébként végül mindössze 62 páros vágott tényleg neki a távnak.

Az éles verseny szombaton korán reggel kezdődött, és mivel meglehetősen hideg volt, sokat számított, hogy ki milyen gumikeveréket tett fel. Asi számításai jöttek be a legjobban, a rövid Lyukóbányai szakaszon majdnem négy másodperccel futott jobb időt Turinál, és hattal a szinte azonos időt futó Turánnál, ifj. Tóthnál és Herczignél. Persze mindenki a leghosszabb gyorsaságira tartogatta erejét, ahol ismét a bajnoki tabellát vezető páros ért végig a legrövidebb idő alatt. Itt már komolyabb különbség alakult ki, Turi 8, a két S2000-es autó pedig 14 ill. 17 szekundummal kapott ki. Az első kör utolsó pályáján a szakaszgyőztes nem változott, a második helyen viszont Herczig érkezett be.



Ahogy lenni szokott, Bútor ellenfél nélkül vezeti a kétkerék-hajtásúak mezőnyét. Abszolútban messze vannak az élmezőnytől, kategóriatársai pedig tőle maradnak le nagyon


A szervizparkba érve már tetemessé vált Asi előnye, a többiek bizony csak a távolból követték őt. Turi volt a legközelebb hozzá, aki a második kör első szakaszán újítani tudott, és megkezdte a felzárkózást. A vízválasztónak ezúttal is a királdi szakasz tűnt, ám hiába készült rá a versenyzők nagy része, a rádiókapcsolat megszakadása miatt elmaradt az időmérés. Így tehát potyára kelt át a mezőny oda-vissza a Bükkön, sokan - joggal - méltatlanul hangot is adtak véleményüknek. Egyetlen gyorsasági maradt a nappali programból, amelyen ifj. Tóth János repesztett egy első időt, Herczig és Turi előtt.

Balogh egyelőre a remek hatodik helyen áll. Egerben nem jött ki neki a lépés, Miskolcon viszont akár még meglepetést is okozhat


Asi előnye tíz másodpercre olvadt az éjjeli szakaszok előtt, Turi áll a második helyen. A harmadik pozícióért Janika és Herczig meccsel, ők még lőtávolon belül vannak az élen állókhoz képest. Az ötödik Menya és az utána következő Balogh már kissé lemaradtak, csak úgy, mint a talán jobb szereplésre számító Turán és Hadik, az első tízbe még Trencsényi és Elek férnek be.

A verseny este tízkor folytatódik, és hajnalig tart. A sötétben minden bizonnyal sok érdekesség történik majd, és a végére mindenki nagyon el fog fáradni, a Miskolc-rali leendő győztesének ezekkel a nem mindennapi nehézségekkel is meg kell küzdenie.

A verseny állása a nappali szakaszok után:

1.

Asi/Pikó

Mitsubishi Lancer Evo IX

N4

27:35,3

2.

Turi/Percze

Mitsubishi Lancer Evo IX

N4

+9,7

3.

Ifj. Tóth/Tagai

Peugeot 207 S2000

N4

+17,7

4.

Herczig/Baranyai

Skoda Fabia S2000

N4

+22,0

5.

Menya/Ferenc

Mitsubishi Lancer Evo IX

N4

+40,3

6.

Balogh/Németh

Mitsubishi Lancer Evo IX

N4

+43,0

7.

Turán/Zsíros

Mitsubishi Lancer Evo IX

N4

+46,1

8.

Hadik/Juhász

Subaru Impreza N12

N4

+51,4

9.

Trencsényi/Trencsényi

Mitsubishi Lancer Evo IX

N4

+55,9

10.

Elek/Magyar

Mitsubishi Lancer Evo IX

N4

+57,8