Kiszivárgott képeken a Saab 9-5 kombi

Vágólapra másolva!
Várhatóan még idén bemutatkozik az új Saab 9-5 kombi, kiszivárgott képeken már látható az autó.
Vágólapra másolva!

A nagy svéd kombi fejlesztése már az utolsó stádiumban tart. Várhatóan még idén, talán már a Párizsi Autószalonon bemutatkozik a puttonyos változat, amely a szedánhoz hasonlóan lendületes vonalvezetésűnek ígérkezik.

Legalábbis erre utalnak a kiszivárgott képek, amelyekkel kapcsolatban nem árt megjegyezni, hogy akár fotómanipuláló programmal is készülhettek. Svédországban, Trollhattanben készül majd a 9-5 SportCombi is, induláskor 220 literes, kétliteres turbós benzinessel, 300 lóerős, 2,8 literes, turbós V6-ossal és 160 lóerős, kétliteres dízellel lesz kapható.

Később érkezik egy 1,6 literes, 180 lóerős turbós benzines, az autó értékesítése jövő év elején kezdődik.