Bemutatkozott a terepes Subaru Impreza

Vágólapra másolva!
Genfben mutatta be a Subaru az Impreza terepcsomagos változatát, az XV emelt hasmagassággal és strapabíróbb futóművel érkezik.
Vágólapra másolva!

Új Impreza-változatot mutatott be a Subaru a Genfi Autószalonon, a japán gyár a Volkswagen Cross-sorozatához hasonló, divatos terepmodellt készített a kompaktból. Ellentétben a német gyár termékeivel, az Impreza XV legalább összkerékhajtást kínál, egyébként a szokásos extrákkal büszkélkedhet.

Kiszélesített kerékjárati ívek, tetősínek, védőbetétes első és hátsó lökhárító, módosított hűtőrács, fekete műanyagelemek és 150 milliméterrel emelt hasmagasság jellemzik az Impreza XV-t, a kabinba kagylóülések kerültek, amelyek kéttónusú kárpitozással is készülhetnek.

Átdolgozták a futóművet, strapabíróbb és valamivel feszesebb lett, motorból kétféle rendelhető. A kétliteres, 150 lóerős, 196 Nm csúcsnyomatékú benzines ötfokozatú kézi és négyfokozatú automata váltóval vihető, míg a szintén kétliteres és 150 lóerős, de 350 Nm-es csúcsnyomatékot kínáló dízel kizárólag hatfokozatú kézi váltóval készül. Egyedülálló a kategóriában, hogy a kézi váltós benzines modellekbe kapcsolható terepfokozat került.