Egyetemisták készítette Ford Focus RS a nürbugringi 24 órás versenyen

Vágólapra másolva!
Idén május közepén rendezik meg a legendás Nürburgringen a 24 órás versenyt, ahol ismét elindul majd a BMW Team Hungary csapata. A verseny előtti felhajtás már elkezdődött, sorra jelentkeznek a neves, vagy éppen érdekes csapatoktól a nevezések. Ez utóbbira jó példa a kölni egyetem mérnöki csapata, akik egy a hallgatók által felkészített Ford Focus RS-sel fognak rajthoz állni.
Vágólapra másolva!

Még nem közölték, ki lesz az a négy ember, akik váltva vezetik majd az erre az alkalomra alapult Team FH Köln Motorsport autóját.

A fejlesztésben húsz hallgató vesz részt, vezetőjük Frank Herman professzor volt, akinek az irányítása alatt először a biztonsági követelményeknek megfelelővé tették az autót: bukókeretet, hatpontos biztonsági övet, beépített tűzoltó készüléket és Recaro kagylóüléseket kapott a szériában 305 lóerős RS.

Forrás: [origo]

Emellett még KW versenyfutóművel, Bastuck sportkatalizátorral és kipufogórendszerrel, megerősített TRW fékekkel, biztonsági tankkal és a bokszkiállásokat megkönnyítő beépített hidraulikus emelővel is ellátták az autót. Egyelőre nem tudni, hogy mi a célja a csapat indulásának, de az biztos, hogy ezen a viadalon már a célba érkezés is nagy eredmények számít.

Gyári forrásból tudjuk, hogy a Ford távlati tervei között szerepel az ehhez hasonló, egyetemekkel való együttműködés, amivel a leendő mérnökök szakmai tapasztalatot, a cég meg új munkatársakat szerezhet.