Még extrémebb sportautó a Lamborghinitől

Vágólapra másolva!
Az olasz sportautógyár egy még erősebb és könnyebb Gallardóval készült a Genfi Autószalonra. A Gallardo Superleggera nevű újdonság 570 lóerős és a végsebessége állítólag 325 km/óra.
Vágólapra másolva!

Teljesen új modell híján a Lamborghini egy már meglévőből hozta ki a maximumot a Genfi Autószalon kedvéért. Ez egyébként már jól bevált húzás az olasz sportkocsigyár részéről, hiszen 2007-ben is elsütötték ezt a trükköt és akkor is a Gallardóval. A képeken is csillogó Gallardo LP 570-4 Superleggera nevű újdonság gyakorlatilag egy tuningolt és szuperkönnyű anyagokkal kibélelt Gallardo, amelynek 5,2 literes, V10-es motorját 570 lóerősre "húzták fel", ami 10 lóerős többletet jelent. A nagyobb teljesítmény mellé kisebb tömeg társul, ugyanis az utastérben szinte mindent szénszálas elemre cseréltek ki.

Forrás: Lamborghini

Az autó súlyából kerek 70 kilógrammot sikerült lefaragni, így a Gallardo Superleggera mindössze 1340 kilót nyom, ami kifejezetten könnyűnek számít a hasonló kategóriájú szupersportautók között. A megnövekedett súly/lóerő aránynak köszönhetően nem csoda, hogy a 100 km/órás tempó elérése mindössze 3,2 másodpercet vesz igénybe, míg a végsebesség elvileg 325 km/óra.

Forrás: Lamborghini