Bemutatkozott az első négyajtós Fornasari

Vágólapra másolva!
Genfben lehullt a lepel a Fornasari első négyajtós modelljéről, az RR 99-ről. A hajtáslánc szokás szerint a Chevrolet Corvette-é.
Vágólapra másolva!

Tavaly már mutatott egy számítógépes grafikát első négyajtós modelljéről, az RR 99-ről a Fornasari, a hivatalos leleplezést többi újdonsága mellett a Genfi Autószalonon tartotta az olasz manufaktúra. A gyártótól megszokott, kicsit furcsa formavilággal készül az új modell is, de a négy ajtóra tekintettel azért hasonlít valamicskét a többi szabadidő-autóra is, akad néhány ismerős stílusjegy rajta.

Alapként az RR 600-at használták az újdonsághoz, a tengelytávot azonban jelentősen megnyújtották. 240 milliméteres rugóutak biztosítják a komfortot, a hajtáslánc a többi Fornasari-modellhez hasonlóan a Chevrolet Corvette-ből érkezik: a hétliteres motor 610 lóerős és 748 Nm-es nyomatékot biztosít.

Hatfokozatú manuális vagy automata váltóval kérhető az összkerékhajtású RR 99, alaphelyzetben a központi viszkós differenciálmű a nyomaték negyven százalékát küldi az első tengelyre. Szintén Corvette-eredetűek a fékek, de felárért Brembo-komponensek is rendelhetőek, a felnik 18-23 colosak lehetnek.

Karbonszálas anyagból vagy alumíniumból készül a karosszéria, a beltér kialakításánál minden az ügyfél igényei szerint történik. Az RR 99 3,8 másodperc alatt gyorsul százas tempóra, végsebessége elektronikusan korlátozott 280 km/óra. Alapára 180 ezer euró.